Nagyon friss élményről fogok írni: épp most néztem meg a National Geographic csatornán a Free Solo - Mászókötél nélkül című, Oscar-díjas dokumentumfilmet.

Nem vagyok hegymászó, de távol sem áll tőlem. Túrázom, teljesítménytúrázom és volt már olyan élményem, amikor meglegyintett a mászás szele, és annak az érzésnek valami halvány lenyomata, hogy milyen érzés lehet fent lenni egy csúcson, végrehajtani egy komolyabb teljesítményt. Vonzanak az olyan túrák, amikben azon túl, hogy fárasztó, van egy valamivel komolyabb kihívás is. Álltam már olyan csúcson, aminek a magassága közelébe sem jön annak, amit a hegymászók érnek el, de ott és akkor mégiscsak a lábam alatt terült el az egész környék. És sokat olvastam a témában, beszámolókat, interjúkat, könyveket ismert hegymászók tollából. Szóval érdekel a téma, bele tudom élni magam, de nem vagyok a megszállottja, nem keresem az ezzel kapcsolatos híreket, nem követem mászók életútját vagy karrierjét. Így aztán Alex Honnold egyedülálló mászásáról is csak nemrégiben, a Free Solo című film kapcsán hallottam. 

Alex Honnoldról azt kell tudni, hogy ő az egyetlen ember, aki egyedül és kötélbiztosítás nélkül megmászta az El Capitant. Ez egy monumentális gránit sziklafal a Yosemite Nemzeti Parkban, nekünk laikusoknak tulajdonképpen nem is kell tudnunk, hogy milyen magas - ötven méterről lezuhanni is épp olyan halálos róla, mint a tetejéről. Jó néhányan megmászták már kötélbiztosítással, nekem már annak a látványától is reszketni kezd a kezem - nem is csoda, hiszen így is az egyik legveszélyesebb kihívásnak számít. Már azzal is a hírekbe lehet kerülni, ha valaki kötélbiztosítással megmászta a Freerider útvonalat, amit Alex választott. Hozzáértők a hegymászás Holdra szállásának nevezik a teljesítményét, vagy egy olyan tökéletes, olimpiai aranyérmet érő mászásnak, ahol nincs ezüstérem: vagy sikerül, vagy meghalsz. Maga Alex többször megmászta társsal, kötéllel, megtanulta, bőre alatt volt a fal. Ezt is megtudjuk a filmből, ami egy olyan remekmű, aminek bár tudjuk a végét - hogy a mászás sikeres - mégis az utolsó percekig feszültségben tart és izgalmas, mindamellett sokkal többről szól, mint egy kiváló sportteljesítményről és a hozzá vezető útról.

Kép forrása: http://www.alexhonnold.com/gallery

Nem akarok a hegymászásról írni, mert nem értek hozzá. Egy filmről szeretnék mesélni, és ajánlani nektek. És egy emberről, sőt több emberről, akik részesei ennek az alkotásnak. 

Alex Honnold egy nagyon különleges egyéniség. Céltudatos, introvertált, nem könnyen fejezi ki az érzelmeit, nem a szavak embere. Fontos számára a környezetvédelem, legnagyobbrészt vegetáriánus étkezést folytat, és egy alapítványt is fenntart. Évek óta készül erre a mászásra, engem lenyűgözött, milyen aprólékos naplót vezet, milyen apró mozzanatokra lebontja a feladatot, hogy aztán élőben, a falon újra egésszé rakja össze. Mesél a gyerekkoráról és a családjáról is, vannak nagyon őszinte és nyílt pillanatai a filmben. Gyakorlatilag a kamerák előtt ismerkedik meg a barátnőjével, és innentől a film újabb aspektust kap: friss romantikus kapcsolatban mennyire tud az ember egy olyan feladatra koncentrálni, amin az élete múlik? Mennyire befolyásolja, hogy aggódnak érte? Hogy lehet megszeretni valakit, akiről már a megismerkedéskor tudod, hogy van valami az életében, ami fontosabb lesz, mint te? Nőként és férfiként is érdekes nézni a filmet, hol egyikük, hol másikuk szempontjából tűnnek önzőnek vagy épp önfeláldozónak a történések, nagyon kiélezett helyzetben alakítanak ki olyan kapcsolatot, ami azóta is harmonikusnak bizonyul. 

Aztán ott van a stáb, ami szerencsére nem marad a háttérben - én úgy érzem, nagyon jót tett a filmnek, hogy látjuk, hogyan is zajlik ez: az operatőrök maguk is gyakorlott mászók, ott lógnak Alex mellett a köteleken, vannak rögzített és távirányítású kamerák, és rögzítik a mászást az El Capitan alatt elterülő völgyből is. Nagyon életszerűvé teszik a filmet a stábértekezletek Alex részvételével, amikor azt beszélik meg, hogy érzi magát attól, hogy nézik, vagy az operatőr, aki élesben nem bírja nézni a mászást - ő az én érzéseimet közvetítette.

És ott van még a Yosemite Nemzeti Park, a grandiózus háttér különféle évszakokban és napszakokban, csodálatos vágóképekkel és a mászáshoz kínált döbbenetes, helyenként kifejezetten rémisztő hátterekkel és mélységekkel. Szinte külön szereplő a környezet, még jobban kiemeli, milyen kis porszem benne az ember.

Alex mászik, hol aprónak látszik a hatalmas sziklafalon, hol annyira ráközelít a kamera, hogy az is jól látható, hova helyezi át éppen a hüvelykujját. Mosolyog, egy különösen nehéz szakasz után integet a kamerába, látszik, hogy flowban van, tökéletes napja van. Én pedig nézem a filmet, izzadok és fázom egyszerre, és még most is, hogy írok róla, görcsben van a gyomrom. Holnaptól még négyszer látható a National Geographicon a következő időpontokban:

március 18. hétfő 23:00

március 20. szerda 21:00

március 22. péntek 21:00

március 23. szombat 08:00

Magyarországon nem kerül a mozikba, kizárólag a NatGeo-n látható, ne hagyjátok ki.