Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office - home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.
Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! Az ötödik nap témája: Kitartás, ahogy én látom.
Mi most, az ötödik hét végére jutottunk el egy kisebb krízishez. A családon belül legalábbis magamról tudok nyilatkozni: az első egy-két hét után, amikor nagyjából felállt a rendszer és beleszoktunk az új napirendbe, jött a tavaszi szünet, ami egyszerűen fantasztikus és csodásan pihentető volt. Számítottam rá, hogy a visszarázódás nem fog zökkenőmentesen menni, de ez a hullámvölgy, amiben jelenleg vagyunk, mégis váratlanul ért. Lesz jobb, ebben biztos vagyok, és a megoldás keresése mellett főleg a kitartás segíthet abban, hogy ép lélekkel és kapcsolatokkal vészeljük át a következő heteket.
Kitartásban általában elég jó vagyok. Ha egy állásinterjún vagy csoportos beszélgetésen felteszik a kérdést, hogy milyen jó tulajdonságaimat emelném ki, biztosan köztük lenne ez is. Ha azt kérdezik, mire vagyok a legbüszkébb, sokáig az első maratonomat mondtam. Nem azért, mert képes voltam lefutni, erre tízezrek képesek minden évben, és az időeredményem sem különösebben jó. Hanem amit előtte végigcsináltam: három gyerekkel, köztük egy totyogóval tíz hónap alatt (nem a nulláról) felkészültem a versenyre, edzettem hetente háromszor-négyszer hóban, fagyban, esőben, sárban, ha kellett, este, ha kellett, hajnalban. Kitűztem egy célt, és képes voltam megtenni azt, ami szükséges volt ahhoz, hogy elérjem.
Fáradtan, de boldogan az első maratonom befutója után 2014-ben
Nagyon sokat tanultam abból a tíz hónapból. Megtanultam, hogy erős vagyok, hogy képes vagyok végigcsinálni egy hosszú folyamatot, ami egy eredményhez vezet. Tudok célokat kitűzni és részcélokra bontani, látom a lépéseket, amelyeket meg kell tennem. Képes vagyok akkor is megtenni valamit - elvégezni egy edzést vagy éppen nyugodt maradni egy feszült, összezárt helyzetben – amikor nehéz, akár fizikailag, akár lelkileg. Persze nem könnyű, és nem sikerül minden alkalommal, de már van tapasztalatom olyan esetekről, amikor ment, mégpedig rendszeresen és hosszú ideig.
A maratonfutó kitartása olyasmi, amiből erőt lehet meríteni. Ha te magad nem is futsz, és nem érted azt az érzést, ami kiviszi az utcára, a terepre és a versenyekre azokat, akik szeretik ennek a hangulatát és az érzéseket, amit ad, gondolj valami olyan tevékenységre, amikor magad előtt láttál egy igazán fontos célt, és nem is volt kérdés, hogy kitartasz-e addig, amíg eléred. Ilyen ez a mostani helyzet is.
Az egészségünk fontos, a családunk szintén, a társadalmi felelősségvállalásról nem is beszélve. Tehát kitartunk, vállaljuk, amit kell, otthon maradunk, otthonoktatunk, megtanulunk értékelni olyan dolgokat, amik máskor könnyedén elérhetőek. Nem tudom, meddig fog tartani, de nekem segít a gondolat, hogy együtt vagyunk benne.
Nem tudom, néztétek-e a Global Citizen One World koncertjét, ha nem, itt visszanézhető. Régen voltunk már olyan helyzetben így globálisan, ami mindenkit érint a földgolyón. Ez most egy olyan, és mindenki kiveszi belőle a maga részét. Tegyük mind ezt, és közösen el fogjuk érni, hogy jobb legyen – és ha a mostani helyzet véget ér, gondolkodjunk el azon, hogy ilyen közös munkával és társadalmi összefogással bármi legyőzhető – talán még a klímaválság is.