Amikor sorban megszülettek a gyerekeim, feltett szándékom volt a könyvrajongást beléjük is átplántálni: alapelv, hogy könyvet minden ünnepi alkalomra kapnak, hogy amit megfilmesítettek, azt először elolvassuk és csak úgy nézzük meg, és a legutóbbi tanév végén mindannyian beiratkoztunk a könyvtárba is. Hárman három különböző módon állnak az olvasáshoz: a nagy már gyakorlatilag bármit olvashat, és volt olyan időszaka, hogy ki se esett a könyv a kezéből, de mostanra az iskola, a hobbija és a világháló miatt bizony háttérbe szorult. Igyekszem inspirálni, szoktam ajánlani neki könyveket, sőt konkrétan a kezébe is adom. 

A középső tiszta anyja: állandóan olvas, azzal fekszik és azzal ébred, a reggeli mellé is hozza, és nem kárhoztathatom érte, hiszen a szüleitől is van, hogy ezt látja. Mesétől az ifjúsági irodalomig, a vicces és kicsit gusztustalan regényekig mindent olvas, rendszeresen kiürítjük a könyvtár Geronimo Stilton polcát. A kicsi elsős, elvileg így március elején nem is kellene feltétlenül tudnia folyékonyan olvasni, de a napokban nagy büszkén hozta a Most én olvasok! sorozatnak már a második, önállóan kiolvasott kötetét. A kedvenc könyve Jeney Zoltán Rév Fülöp trilógiája, ezt a könyvtárban találtuk és esti meseként olvastuk el sorban mind a három kötetet. Annyira hiányzott neki, amikor visszavittük, hogy a Könyvajándékozás Napjára megkapta az első kötetet. Ez még azért nehéz neki, úgy olvasgatja, hogy előolvastat velem egy szakaszt, és folytatja, amíg kedve tartja.

Az utóbbi idők legsikerültebb könyvbeszerzése mindenképpen Varró Danitól a Szomjas troll című verses mese. Az a legjobb benne, hogy pont úgy élvezem én is, mint a hét- meg a kilencéves, de még a mellettünk belehallgató apjuk is, sőt biztos vagyok benne, hogy ha véletlenül a kamasz kezébe kerülne, ő is istenien szórakozna. 

Számomra a bónusz, hogy két évig dolgoztam finnekkel, ismerem a lakkát és volt kollégám, akinek a vicces, rímes neve szerepel a kötetben. Külön öröm. 

A könyv négy verses mesét tartalmaz - a tavalyi advent óta él nálunk az a szokás, hogy a reggeli mellé verseket olvasok a gyerekeknek. Vásárláskor volt egy olyan kósza szándékom, hogy majd ebbe a szeánszba kerül be ez a könyv is, de még mielőtt sorra kerülhetett volna, kiolvastuk esti mesének. Többször. A kicsi a címadó és könyvkezdő mesét szerette legjobban, a nagyobbal viszont újra és újra végig kellett kalandozni az utolsó történetet. Emlékeztek kamaszkorunk Kaland, Játék, Kockázat könyvsorozatára? A leprikónok átka pont ilyen: minden kis szakasz végén dönteni kell, és a döntéseink bizony következményekkel járnak, tőlük függ, hogy merre kalandozunk a vikingvilágban és milyen veszélyek vagy lehetőségek fogadnak. Ráadásul a "tekertagyú" öcsénk is elkísér minket - egy kilencéves, akinek az életében bizony néha ez lehetne a leghízelgőbb jelző, amit az öccsére tudna használni, ettől még inkább otthon érezhet magát a mesében. Miután néhányszor szerencsétlenül jártunk és újra és újra vissza kellett mennünk az elátkozott viking falunkba, a kisfiam átvette az irányítást - és a könyvet a kezemből - és maga vitte véghez a kalandot. 

Ogrék, vikingek, törpék, goblinok és hablegények elevenednek meg az oldalakon humorosnál humorosabb rímek és szófordulatok mögött, na és természetesen trollok is. Abszolút mai, friss és zseniális, szerintem irodalmi bravúr. Varró Danit mindenkinek. És lakkaszörpöt - felnőttek a lakkalikőrt is megkóstolhatják!

Tudjátok-e, mi a lakka? Nincs túlzottan szép alakja,

ráadásul sárga is, de hát az íze, az pöpec.

Ó, mocsári hamvas szeder, minden troll csak ilyet vedel, 

kólaszörp vagy jaffaszörp, te közelébe sem jöhetsz!