Szeretnék indítani egy sorozatot különféle szakmák, foglalkozások vagy akár hobbik képviselőivel, bemutatni a szakmát egy művelőjén keresztül, ahol lehet, a környezettudatosságra fókuszálva. Ismerjétek meg elsőként Ludvánné Csóri Manyit, a székesfehérvári varrónőt, aki rengeteg gyereknek, fiatalnak és felnőttnek szerzett már örömet ruháival és tanfolyamaival.

Manyival együtt veszünk részt egy projektben, ami az újrahasználat szemléletét hivatott népszerűsíteni Székesfehérváron és a régióban, így az interjú is ennek nyomdokain készült.

Kérlek, mesélj magadról pár szóban! Ki vagy, mit csinálsz, hogyan kezdted, mióta foglalkozol ezzel?

Varrónő vagyok, a Manyi Mester Műhely tulajdonosa. Kislánykorom óta varrónő akartam lenni, úgy kezdett érdekelni ez a szakma, hogy mivel duci kislány voltam, bevallom, irigyeltem a barátnőimet, akiknek nagyon szép ruháik voltak, és nekem nem találtunk ilyeneket. Mivel én is szerettem volna hasonlókat, anyukám a piacról hozott nekem szép színes lepedőket, és azokból kezdtem autodidakta módon varrni – itt még nem volt tudatos az újrahasználat, inkább a szükség hozta. Ebből alakult ki a vágy és a szándék, hogy a szakmám is a varrás legyen. Először nőiruha-készítőnek tanultam, majd utána Budapesten a ruhagyártó szakképzést is elvégeztem. Ezután jött a mesterképzés, mert még mindig úgy éreztem, hogy többet szeretnék tudni a szakmáról. Néhány évig dolgoztam varrónőként, amikor megint hiányérzetem támadt, és elvégeztem a népijátszóház-vezető tanfolyamot. Ezt nagyon élveztem, jó csapat jött össze, mindenki profi volt a kézművesség általa képviselt ágában, és mindenkit érdekelt a többieké is. Összeadtuk a tudást, megvolt a közös érdeklődés, megteremtődött az a közeg, amiben az azonos értékek mentén létrejött egy nagyon kreatív, teremtő energia.

A sok tanulás közben először nagyipari ruhagyártásban, gyártósoron kezdtem dolgozni, de mivel itt a fejlődésre kevés lehetőség nyílott, váltottam egy kis műhelyre, akkor még alkalmazottként. Itt szabad kezet kaptam, alkothattam, amíg a kislányom meg nem született. Később egyes ruhamárkáknak varrtam, itt már olyan is volt, hogy én találhattam ki a darabokat, a szabást. Jó érzés volt látni az általam tervezett, készített ruhákat a kirakatokban, a boltok polcain. Négy évig a Székesfehérvári Királyi Napok emblematikus figuráinak számító óriásbábok ruhájának varrásában is részt vettem, ennek kapcsán sok ismeretséget kötöttem, a Furfang Fesztre is meghívást kaptam.

Néhány évvel ezelőtt egy barátnőm javasolta, hogy tartsak gyerekeknek workshopot. Az elsőn öt gyerek vett részt, a másodikon már tizenöt, idén nyáron harminc, szájról szájra terjed a hír, egymásnak ajánlják a szülők és a gyerekek, én pedig nagyon élvezem. Most már felnőtteknek is tartok workshopokat, lakástextilt, táskát, kisebb termékeket varrunk.

A saját műhelyemet először a szüleim házában nyitottam meg, most már két éve pedig a Manyi Mester Műhelyben dolgozom, a Barátság Háza mögött. Youtube csatornám is van, „Manyi varrás” keresőszavakkal megtalálható, ide ingyenes oktatóvideókat töltök fel egy barátnőm segítségével. 

A 2LIFES projekt, amiben mindketten részt veszünk, az újrahasználat, azaz a reuse népszerűsítéséről szól. Te a munkád által hogyan tudsz hozzájárulni ehhez a projekthez?

Nagyon sok nagykereskedést, méteráruboltot ismerek, ahol örömmel adják oda a hulladékanyagot, ami egyébként az égetőbe kerülne. Szívesen tartok workshopot, ahol a varrás által megmutatom, hogy hogy lehet akár a háztartásban is újrahasználni meglévő vagy kidobásra szánt anyagokat.

A napi munkádban mennyire jelenik meg ez a szemlélet?

Nagyon sok hulladékanyagot használok, például a bálás ruhából a gombokat. Amikor ugyanis bedarálják a feleslegessé vált ruhát, a gomb tönkretenné a vágókést, ezért előtte levágják. Több befőttesüvegnyi ilyen gombom van a műhelyben, amiket a ruhák varrásához vagy dekoráció készítéséhez használok. Az egyedi ruhák készítésekor keletkező hulladékot felhasználom  a kisebb daraboknál, és a tanulóim is tuajdonképpen hulladékon tanulnak varrni.

Gyerekkoromból hozom azt a szemléletet, hogy amit lehet, ne vásároljunk, hanem készítsük el magunk. Apukám nagyon szépen faragott, anyukám horgolt és hímzett, én is ebbe nőttem bele, és teljesen a magaménak érzem ezt a gondolkodásmódot. Aki így gondolkodik, az egy-egy nyersanyagban, leeső darabban meglátja, hogy mi készülhet belőle, és semmit nem dob ki.

Egy szakmabelinek mit mondanál az újrahasználat fontosságáról?

Egy szakembernek nemcsak a környezettudatos elv a fontos, hiszen aki varrásból él, az természetesen pénzt szeretne ebből keresni. Ebben segít, ha meglátja, hogy a semmiből is lehet pénzt csinálni. Nem kell drága anyagokat venni, lehet bálában textilt, lakástextilt kapni, ami szintén hulladékként végezné. Csak fantázia kérdése, mindenből lehet bármit készíteni.

Milyen hosszú távú terveid vannak a vállalkozásodban, tevékenységedben?

Szeretnék egy nagyobb helyiséget, és az az álmom, hogy csak gyerekekkel foglalkozhassak. A ruhavarrást szívesen átadnám egy tanítványnak, és azt csinálnám, ami engem igazán feltölt, és az a gyerekek tanítása.

Ha valaki ma kezdené a varrónő szakmát, mit mondanál neki, hogyan vágjon bele?

Én azt érzem, hogy most épp olyan a világ, hogy ha most valaki jól megtanulja a szakmát, akkor egy keresett, népszerű, sikeres varrónővé válhat. Korábban volt egy olyan időszak, amikor kevésbé voltunk keresettek, de most újra nagy igény van a munkánkra. A szakma ismerete mellett fontos még, hogy empátiával bírjon a varrónő, hiszen emberekkel dolgozunk, meg kell találnunk velük a hangot. Egy ruhát méretre varrni, valakinek a testére és az ízléséhez szabni nagyon intim dolog, sokszor leszünk részesei a megrendelő élete legfontosabb pillanatainak, legyen az egy szalagavató vagy egy esküvő. Tudnunk kell ezeket jó emberismerettel, türelemmel, beleérzéssel kezelni, hogy végül mindenki elégedettségére szolgáljon az elkészült darab.

Végezetül azt áruld el kérlek, te miért kezdted el a munkádban is a reuse szemléletet alkalmazni, mi inspirált erre, miért tartod fontosnak?

Van egyfajta küldetéstudatom, szeretnék lábnyomot hagyni a világban. Gyakran emlegetjük ma az időseket, akiknek még megvolt egy olyan tudásuk, amiből egyre kevesebb van a világban. Szeretném, ha majd engem is így emlegetnének, én lennék az a varrónő, aki ezeket az ötleteket adta. Nagyon sok kidobandó anyagból lehet apróságokat készíteni, akár egy szakadt ruhadarabból, maradék anyagból. Mindent lehet valamire használni, és én ezt szeretném továbbadni. A másik, amit fontosnak tartok, az a szép dolgok előállítása, akár egy darab rongyból is csodát  alkotni.  Én a legkisebb anyagra is úgy nézek, hogy látom benne, amit szeretnék alkotni – és akkor már nem a rongyot látom benne, hanem az értéket. Engem apukám tanított erre, és én is szeretném továbbadni.