A napokban olvastam egy cikket 35 dologról, amit nem mondott el senki a kamasz fiúkról. Szerencsére nem "ezek a mai fiatalok" típusú ítélkező írás volt, hanem egy humoros és szeretetteli kis felsorolás, amin vagy mosolyogtam, vagy bólogattam. Forgatom a szívemben, mert én is készültem egy kamaszos bejegyzéssel, aktualitása van nálunk a témának.

Nemrég fejeztem be a tortasütést, ezen a napon minden évben nosztalgiázom egy kicsit, szeretem. Volt egy kisfiam, még emlékszem, milyen volt szőkesége (tejföl). Neked, aki olvasol, biztosan volt egy hasonlóan cuki, szőke vagy barna, de pont olyan illatos, finom bőrű, édeseket és vicceseket mondó babád, akinek most hűlt helyét találod. Cserébe kaptál egy nyers, szókimondó, mindent jobban tudó hórihorgas srácot, és csak kapkodod a fejed, hogy mikor történt ez a csere? Hogy érzed magad ezzel az új gyerekkel - kibírhatatlan, hogy annyit alszik, aztán felkel, kieszi a hűtő teljes tartalmát, helyedre tesz néhány keresetlen mondattal, majd bedugja a fülét és réveteg arccal zenét hallgat? 

Én élvezem az életet a kamaszommal. Azt szoktam mondani, ahogy az egyik területen elkezdett meghülyülni, pont abban az ütemben jött meg a magához való esze egy másikon. Egyre élvezetesebb vitákat lehetett vele lefolytatni, egyre több mindenről van véleménye, és szerencsére ő is sokszor kíváncsi az enyémre. Sőt, még az is elhangzik olykor, hogy "igazad van, anya" - ilyenkor ezt gondosan elteszem a nagyon értékes emlékeim közé, hogy szükség esetén elővehessem. Beszélgetünk zenéről, iskoláról, barátokról, szerelemről is, de politika, vallás, teljesen mély elméleti kérdések is szóba kerülnek. Van egy nagyon komoly hobbija, szeretné, ha az lenne a szakmája. Világos elképzelése van a továbbtanulásról. Néha határozottan őskövületnek érzem magam mellette - annyival gyorsabban változik a világ két generáció között, minden rövidebb életű, és ő előrébb jár. Technikailag - mindent tud a legújabb frissítésekről és lehetőségekről -, zenével kapcsolatban, meg azzal, hogy mi a menő, és mit ajánlanak a divatbloggerek. De nem szégyell kérdezni, ahogy én se tőle. A véleményem is érdekli, megkérdezi, milyenre vágassa a haját, aztán persze nem olyanra vágatja, de nem is azért kérdezte. Követjük egymást instagramon, ő inkább sztorikat készít, én inkább fotózok. Értékeljük egymás humorát, amennyiben értékelésnek számít, hogy időnként a falba veri a fejét az enyémtől - neeem, tényleg érti a szarkazmust is. Ismerem a barátait, mesél róluk és nagyjából van elképzelésem arról is, hogy mivel töltik az idejüket.

Persze veszekszünk mi is. Ma egy konyharuhával csapkodva kergettem ki az ajtón - szerencsére tudta, mennyire kell komolyan vennie. Alig van itthon, annak is egy jó részében a szobájában, ezért meg is dorgálom, aztán a maradék időben próbálok vele sokat beszélgetni. Szerencsére igényli ő is, bár a kizárólagos figyelmet sajnos nehéz megoldani. 

Olyan nagy dolgok dőlnek el ezekben az években. Amíg pici volt, a fizikai jólléte volt az, ami főleg rajtam múlott. Aztán az iskola, a barátságok kerültek fókuszba, és nagyjából a középiskola-választásnál éreztem azt, hogy ezen már tényleg múlik valami az életében. Szerencsére jó helyre került, elég, ha annyit mondok, hogy nem akar hiányozni! Ha hétvégén beteg, de hétfőn már nincs láza, nem hagyja, hogy igazoljak még egy napot, hogy pihenjen. (Hát kamasz az ilyen...?) Még két éve van itt, és ez alatt a két év alatt újabb nagy döntéseknek kell megszületniük, amikre egyre inkább neki kell megérnie. Támogathatom, de ez már az ő élete. Szoronghatok magamban ezen, vagy gondolhatok arra, hogy ugyan alig látom, ugyan későn jár haza és sokat van a szobájában, de még mindig a mi tetőnk alatt. Egyre jobban elengedem. Tárd ki a szárnyaid, fiam, hogy időről időre visszarepülhess majd velük hozzánk.

Tudtátok, hogy az átlagos amerikai gyerek kevesebb időt tölt a szabadban, mint a börtönök lakói? A Child Mind Institute kutatási eredménye megdöbbentő: 4-7 percet töltenek a gyerekek szabad játékkal a levegőn naponta átlagosan, míg a különböző képernyők előtt 7 órát!  A kutatás 12000 szülő részvételével 10 országban zajlott, 5 és 12 év közötti gyerekeket vizsgáltak, és a teljes csoportra nézve az az eredmény született, hogy a gyerekek egyharmada 30 percnél kevesebb időt tölt odakint naponta. 

Több cikk is foglalkozik a témával főleg angol nyelven, magyarul a Zöldbolt oldalán olvasható egy összefoglaló és egy kihívás. A mozgalmat egy ötgyerekes michigani anyuka, Ginny Yurich alapította, aki blogján több cikkben is ír a szabadban töltött idő fontosságáról és a saját tapasztalatairól. Egy-két generációval ezelőtt még nem volt téma, hogy milyen nagy szükségük van a gyerekeknek a szabad levegőn töltött időre és játékra, hiszen az volt a természetes, hogy mindenki kint van. Ginny szembesült azzal a ténnyel, hogy az amerikai gyerekek évi 1200 órát töltenek képernyő előtt, és úgy döntött, ideje, hogy a kinti aktív órák felülmúlják ezt a számot. Hha 1000 órát sikerül egy évben elérni, az már nagy valószínűséggel a az ellenkezőjére fordítja ezt a helyzetet.

Magyarországon a Regio játék végzett ezzel kapcsolatban kutatást 2015-ben. Eszerint nálunk jobb a helyzet, a gyerekek 40%-a hétköznap is napi 2-3 órát tölt kint, ami legtöbbjük esetében az óvoda, iskola kertjét jelenti. Sokan kirándulnak is, aki megteheti, a saját kertjében töltődik fel. Évi 1000 óra napi átlag 2,7 órát jelent - ha ez az öt évvel ezelőtti kutatás ma is igaz, akkor a gyerekeink tulajdonképpen teljesítik a kihívást.

És mi, szülők? Mennyivel izgalmasabb lenne, ha a saját szabadban töltött időnkre kellene odafigyelnünk, aminek jó részében velünk vannak a gyerekeink is. A dolgos hétköznapokon, főleg télen kevés az esélyünk hozni a napi 2,7 órát, hétvégén talán pótolhatunk belőle valamennyit. Ha mindkét hétvégi napon 8-8 órát tudnánk odakint lenni - de szép is lenne - már majdnem összejön a heti mennyiség. Azért számolgatok magamban, mert rátaláltam az 1000 Hours Outside kihívás facebook oldalára és csoportjára is, ahol a tagok inspirálják egymást, ötleteket osztanak meg, és számolják az órákat. Ők januárban kezdték, és nagyon szépen haladnak! Mit gondoltok, megcsináljuk a magyarországi közösséget?

Miért vitatkoztok össze örökösen, újra és újra ugyanazokon az apróságokon? Miért nem érti meg a férjed, hogy a piszkos pólót a szennyestartóba tegye? Miért nem látja a feleséged, hogy csak egy kis nyugalomra lenne szükséged? Persze, a férfiak a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról, és a két bolygó lakói nem beszélnek egymás nyelvén. Szerintem azonban ezt nem lehet ilyen egyszerű igazságokkal leírni. A fenti kérdésekre ad nagyszerű és humoros válaszokat Mark Gungor. De ki is ő?

Forrás: https://premierespeakers.com/mark_gungor/bio

Én néhány éve már találkoztam az egyik videójával, amely akkor végigsöpört a közösségi médián, ebben a férfi és a női agy különbségeiről beszélt lehengerlően, plasztikusan. Igen, általánosít, ahogy maga is kiemeli az előadásaiban. Természetesen nem működik egyformán az összes férfi, illetve minden nő, de a nagyközönség előtt nincs is mód személyre szabott tanácsokat adni. Amire viszont van mód, az szinte mindannyiunk által ismert konfliktusforrások megvilágítása úgy, hogy nem is vesszük észre, hogy voltaképpen házassági tanácsadáson veszünk részt - egy szórakoztató showra ültünk be.

Mark Gungor amerikai lelkipásztor, a Celebration Church lelkésze, 45 évig élt házasságban, a felesége 2017-es haláláig (és azóta újranősült). Hivatásánál fogva a videókban megemlíti a hitét is, elhangzanak ahhoz hasonló mondatok, hogy "Jézus szeret minket". Ettől sem kell azonban megijednie annak, akitől ez távolabb áll, nem erőlteti senkire, és nem a vallásos hitben látja a megoldást. Egyszerű, hétköznapi helyzetekről mesél úgy, hogy a közönség a könnyeit törölgeti a nevetéstől - és a videókat nézve te is ezt fogod tenni. Már önmagában az lebilincsel, hogy ő mennyire jól szórakozik történetmesélés közben, a nevetése magával ragad. Bólogatva nézed a sztorikat és nem egyszer a homlokodra csapsz: hát ezért! Az első videó után egy egész sorozattal találkoztam, egy többnapos szeminárium anyaga részekre bontva, az agyi különbségek részletezése után a téma: hogyan maradj házas úgy, hogy nem ölsz meg senkit? Megőrjít, hogy miért nem ért meg a párod? Hogy miért nem úgy gondolkodik, működik, mint te? Mark megadja a választ: mert ő nem te vagy! Küzdesz azok ellen a tulajdonságai ellen, amikkel nem tudsz kibékülni, vagy - és ez a rosszabb - inkább csak hallgatsz, már a küzdelemről is letettél. 

Mark szerint a párterápiák 70 százaléka sikertelen - remélem, jól emlékszem a számra, a nagyságrendre biztosan. Hiszen sok esetben ilyenkor is az a kérdés: mi a probléma? Mi nem stimmel? Mit nem szeretünk a másikban, mi a gyengesége, miben változzon? Gyakran az évek múltával már nem is tudjuk, mi az, amiben a párunk jó, mit szeret igazán, mi a fontos neki, és mi magunk is annyit sérültünk már, hogy félünk feltárni ugyanezt. Ebben segíthet Mark módszere: ő nem arra fókuszál, hogy mi nem stimmel vagy mi a gond veled, hanem arra, hogy mi a legjobb benned. A Flag Page nevű tesztből kiderül, mik a te erősségeid, mi áll az életed fókuszában, és ha mindketten megcsináljátok, össze is tudjátok vetni, és rácsodálkozhattok a másikra. Jobbnál jobb beszélgetések alapja lehet az eredmény!

Ez volt az a bizonyos első videó a férfi és a női agy különbségéről, magyar felirattal:

A következőt már csak linkkel mutatom. Angolul tudók könnyen megtalálják a youtube-on bármelyik videót, és nekik élvezhetőbb is eredetiben, a többiek számára pedig itt megtalálható 12 videó magyar hangalámondással:

https://www.youtube.com/watch?v=fK7jbaUc8nA - ez szerintem zseniális arról, hogy hogyan szoktuk értékelni a saját és a párunk teljesítményét. Ha ezen a linken a feltöltő nevére kattintasz, megtalálod a többi magyar szinkronos videót is.

Magyarul is megjelent egy könyve a Harmat kiadónál. Az eredeti cím - Laugh your way to a better marriage - szabad fordításban "Nevesd át magad egy jobb házasságba" - címként valójában lefordíthatatlan, itt a könyv alcímébe került: Isten hozott egy jobb házasságban! 

A Flag Page tesztről is van külön videó, maga a teszt pedig itt elérhető. Ez már 25 dollár és kell hozzá tudni angolul, de ha könyvvel együtt vennéd meg itt, akkor maga a teszt olcsóbb. Na jó, nem reklámozom tovább, esküszöm, hogy nem kapok juttatást :) Nekünk nagy aha-élményt és sok tanulást jelentett amellett, hogy tényleg nagyon szórakoztató. Köszi Mark! 

A tegnap idézett cikk kapcsán leírom én is, hogyan kerültünk a székesfehérvári termelői piacra a barátnőmmel és egy standdal, ahol nem is árultunk semmit, csak információt, és azt is ingyen. Igazán jó üzlet, nem?

Kittivel mindkettőnknek szívügyünk a hulladékcsökkentés, és minél több embert szeretnénk meggyőzni ennek fontosságáról. Amellett, hogy a saját háztartásunkat mindketten igyekszünk ennek megfelelően átformálni, úgy gondoljuk, hogy ennél többet is kell tennünk. Nagyon sokat számít, ha mindenki a maga környezetében megteszi a saját kis lépéseit. Emellett mi abban is hiszünk, hogy a szemléletformálás kulcsfontosságú. Minket látva talán másokban is felmerülnek ötletek, amiket tudnának alkalmazni maguk körül, vagy legalább elgondolkoznak, de már az is jó, ha csak a szemük befogja a látványt és a fejükben elindul valami.

Néhány hete egyeztettünk a Jancsárkert piac vezetőjével a terveinkkel kapcsolatban. A piac szombatonként van nyitva, és helyi vagy környékbeli termelők élelmiszereit árulja. Van itt pék, hentesüzlet, finomabbnál finomabb kézműves sajtok, savanyúság, bor, tej és tejtermék, tojás, természetesen zöldség és gyümölcs, de kézműves termékekkel, például ékszerekkel is találkozni. Mi mindig úgy érkezünk, hogy az előre megtervezett vásárláshoz a kosarunkban lapulnak a vászonszatyrok, dobozok, üvegek - most már szinte soha nem kerül haza nejlonzacskó amiatt, hogy valamit elfelejtettünk. Most is hoztuk a saját vásárlásunkhoz szükséges eszközöket azzal a különbséggel, hogy most tettünk mellé mást is az itthoni készletből:

Először szépen elrendeztük a kapott standunkon az üres eszközöket, aztán felváltva bevásároltunk, az asztalon egyre jobban megtelő táskákkal, dobozokkal bemutatva, hogy mindent megvettünk, amire szükségünk van, mégsem lát senki felesleges műanyag csomagolást.

A kép előterében a szakirodalom: Bea Johnson Zero Waste otthon, valamint Tóth Andi: Dobd ki a szemetest! című könyve. Előbbi is jó ötletadó, Andi könyve viszont hangsúlyozottan magyarországi viszonyokra íródott, kézikönyv jellegű írás receptekkel és hasznos listákkal. Szívesen ajánlom, hamarosan várható a megjelenése e-bookban is.

Mellette a nagy ökotáskámban a heti zöldségmennyiség. A zöldségesnél egyszerűen a kezemből teszem a mérlegre, onnan egyenesen a táskába. Ha ez nehézséget okoz - például apróbb, sokdarabos árunál - akkor bevetem az egyik, még üres dobozomat a méréshez, és abból borítom a táskába, most is így vettem például gombát.

Jól láthatók a nagy kakaós csigák a vászonszatyromban, ebbe vásárolom a péksüteményt. Lehet a sós és édes pékárunak külön szatyrot alkalmazni, vagy létezik olyan is - Kitti ilyet használ - ami belül osztott. A kakaós csigák alatt van még rozskenyér a szatyorban, és mellette egy behúzózsinóros vászonzsákban fokhagymás kifli.

A tojást talán természetes, hogy mindenki papírdobozban veszi. Bár egy időben megjelentek az üzletekben a műanyag tojástartók, mostanában egyre kevesebbet látok belőlük. Ami miatt mégis kitettük az asztalra: arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy ezt is újra lehet használni, gyűjteni és visszavinni hétvégén az árushoz, örülni fog neki.

Mellette a kis zöld tetejű dobozkában csemege karaj van, ezt is csomagolás nélkül vettem az egyik hentespultnál. Kiválóan megfelel felvágott helyett vékonyra szeletelve, de főzelékfeltétnek vagy reggelihez sütve is finom. 

A kedves macis dobozkában kávé van, itt a piacon ritkán kapni, de most volt kinn egy árus, akinél őrölt kávét is tudtunk venni, és ittunk is egy finom cappuccinot. Erre szolgáltak a kicsivel hátrébb látható szilikontetős kerámiapoharak. Ha előreláthatóan elviteles kávét szeretnénk inni valahol útközben, csak beteszünk egy ilyet a táskánkba.

A macis doboz melletti befőttesüvegbe savanyú káposztát vásároltam, sajnos itt csak ezt az egyféle savanyúságot tudtam kimérve venni, minden más zacskókban, kiporciózva várta a vevőket. Talán ha többen visznek saját edényt, ez is változik majd!

A kulacsok mindig nálunk vannak, most mutatóba vittük. A kávéspoharak előtt talán láthatók Kitti textilszalvétái, ők ilyeneket használnak, minden családtagnak külön mintával. Én egy készlet textilzsebkendőt vittem, amiket kiszolgált ingekből varrtam magunknak.

Hátul még látszik egy doboz, amibe a sajtot kértem, mögötte Kitti péksütis vászonszatyra és az én kosaram megpakolva almával. Ha végeztünk a vásárlással, az alma tetejére tehetem a könnyebb árukat, vállamra a vászonszatyor, kezembe az ökotáska, és mehetünk is.

Volt még egy fekete kartonból készített táblánk, amit a stand fölé akasztottunk néhány tippel, amiket itt tulajdonképpen le is írtam. Hogy milyen sikerünk lett, az egyelőre kérdéses. Azt gondolom, ez egy hosszútávú dolog. Ha változik a vásárlók szemlélete, talán követi a kereskedőké is. Én magam akkor leszek a legboldogabb, ha nem látom mindenhol a standokról lógó nejlonzacskótömböket, mert már nincs rá szükség. 

Megjelent ma egy cikk a WMN-en. Valószínűleg nem túl elegáns egy blogot rögtön egy külső cikkel kezdeni, ennek most az a speciális oka, hogy ez volt az utolsó lökés, hogy végre belevágjak az írásba.

Illetve nem is az írásba, hanem konkrétan ebbe a blogba, hiszen írtam én már éveken át egy másikat. Azt is egyboszorkának hívták, csak más platformon volt - meg is van, és hatalmas nosztalgiát jelent visszaolvasgatni azokat a régi bejegyzéseket. Öt éve maradt abba, amikor a gyerekekkel töltött hosszú évek után újra dolgozni kezdtem, mármint tudjátok, bejárni egy munkahelyre és minden, ami ehhez tartozik. Nem fért bele a blogolás.

Az élet úgy hozta, hogy most, 40 felé közeledve és már három iskolással újra itthon töltök valamennyi időt. Ez az idő szolgálja azt, hogy megtaláljam az igazi önmagam és a valódi hivatásomat, azt, ami nem csak pénzkereső munka, hanem hozzátesz a világhoz.

Aki még nem ismer - helló sziasztok, Timi vagyok, akinek három fia van, egy kertje meg egy kutyája és még egy csomó dolog van az életemben, amit nem szeretnék és nem is tudok rangsorolni. Tehát nem rang-, csak felsorolásszerűen: mozgás, változik, hogy mikor mi, de ami régóta megvan és kitart, az a túrázás. Erről van egy külön blogom, ezzel az apró technikai részlettel is kezdek majd valamit. Hosszabb túrák egyedül, rövidebbek gyerekkel, teljesítménytúrák, kéktúra, kirándulásötletek, mindezekkel találkozhattok majd a blogon.

Olvasás - falom a könyveket, egyiket a másik után. Ez óvodás korom óta így van, nincs olyan, hogy éppen ne olvasnék valamit, de két éve nagyon erősen hatott rám a Nincs időm olvasni kihívás, ennek hatására jobbnál jobb új könyvekkel ismerkedtem meg, ezekről szóló beszámolókat, ajánlókat is olvashattok majd itt. Van egy kamaszom és két kisiskolásom, belőlük olvasó embert - meg egyáltalán embert, lehetőleg jót - nevelni, ez is nagyon fontos.

Természetesen a család - ahogy a blog címéből is kiderül, három fiam van, ez már önmagában fémjelez egy szép és nem egyszerű életmódot. A jogaikat - különösen a kamaszét - tiszteletben tartva róluk konkrétan nem fogok írni, de olyan témákról, amik érintenek minket, igen - és ezekből nem kevés van. A családhoz tartozik még Bátor kutya, a fekete öregúr labrador, igen, valójában összesen öt fiúval élek. Jó nekem!

Az írás mindig is fontos volt az életemben, gyerekként összefűzött vonalas füzetekbe írtam egy regényt, naplót mindig is, blogom volt vagy öt különböző témákban, majd összevonva. Néha azt érzem, egyszerűen szétrobban a fejem, ha nem írom le a feszítő gondolatokat. Szebbnél szebb naplókat használok és kifejezetten figyelek rá, hogy kézzel is írjak, és néhány hete újra felmerült bennem az igény arra, hogy mások is olvassanak. Jöhet az építő kritika, nem mondom, hogy nem félek, de a fejlődés többet számít.

És amiért a WMN cikk az utolsó lökést adta: egy ideje egyre fontosabb szerepet játszik az életemben és a családom életében az a törekvés, hogy úgy alakítsuk a napjainkat, hogy az a környezetünknek a legjobb legyen. Sokat olvasok és tanulok erről a nagyon szerteágazó témáról, a kulcsot egyelőre a minimalista és ezzel összefüggésben hulladékmentes életmódban látom. Elindultunk ezen az úton, kis lépéseket teszünk, még sok van előttünk. Itt olvashattok a múlt hétvégi akciónkról, a következőkről pedig már én számolok majd be.

Oké, az első lépést megtettem, a többi rajtatok áll!