Múlt héten ott hagytuk abba, hogy készen volt a reggeli és a gyerekek a megpakolt dobozaikkal, kulacsaikkal elmentek az iskolába, apa meg dolgozni. Anya haza a kutyával, be a házba, és körülnéz, hogy mik is a mai teendők.

Főzni majdnem mindennap kell. Többféle módszerrel való kísérletezés után nemrégiben megtaláltam a számomra ideális menütervezőt, ami levette a vállamról a "mit főzzek ma?" és a "mi van itthon?" terhét. Az első kérdést megválaszolja a csodálatos menüterv, a másodikat pedig a hétvégén előre megejtett piaci bevásárlás. A hulladékmentes vásárlás mikéntjéről itt olvashattatok. Annyit tennék még hozzá, hogy ha nem áll módodban piacra menni, vagy éppen valami hiányzik, amit nem tudtál vagy elfelejtettél beszerezni, akkor a szupermarketekben vagy egyéb boltban sem ördögtől való megkísérelni hulladék nélkül vásárolni. Néhány ötlet:

• Ugyanúgy legyen nálad vászonszatyor (tarts mindig a táskádban egyet) és/vagy kosár (ezt az autódban, bicikliden is tarthatod) mintha piacra mennél.
• Hasznos még néhány kisebb textilszütyő, behúzózsinóros zsákocska vagy tüllzsák a kisebb dolgokhoz. Ha ilyened nincs, az otthon még a nejlonzacskós időkből eltett pár újrahasznált zacskó is jó, nem kell emiatt vásárlásba fognod!
• Nagyobb mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt (alma, krumpli) nyugodtan tegyél a saját zacskódba, rá tudod ragasztani a címkét vagy lemérik a pénztárnál. Érdemes szólni vagy mutatni, mi van benne, ha nem áttetsző a zacskód.
• Egyáltalán nem muszáj bármilyen zacskót használni: egyszerűen mérd le az árudat a mérlegen és az egyik darabra tedd a vonalkódot (pénztárnál történő mérésnél is működik).
• A péksüteményeket is teheted a saját zsákodba, ha nincs, még mindig jobban jársz a papírtasakkal, mint a műanyaggal. Ha vigyázol rá, újra is tudod használni. Bevallom, a kenyeret el szoktam venni mindenféle zacskó nélkül, a kosárban a többi élelmiszerre teszem, a pénztárnál pedig én veszem el, a pénztárosnak nem kell megfognia. Higiéniai szempontból vitatható, ennyi szerintem belefér. 
• Sajttal, tejtermékkel kapcsolatban a szupermarketekben annyit tudsz tenni, hogy minél nagyobb kiszerelést választasz. A tejfölös vödör jól jöhet majd a következő alkalommal a piacon! Tojásból a papírdobozosat válaszd.
• A húsos, felvágottas pult szokott nehézséget okozni. Tapasztalatom szerint a legtöbb üzlet nem csomagol a magunkkal vitt dobozba. (Legutóbb hosszan álltam sorban a pultnál egy szál kolbászért, mert az önkiszolgáló részen csak vákuumcsomagolt volt, de sajnos a pultnál sem kaphattam meg nejlon nélkül, mert nincs hova ragasztani a címkét... Ilyenkor van az, hogy vannak ötleteim, de nem állhatok le a mögöttem növekedő sorban népnevelni.) Még mindig jobb a pultnál fóliás papírba csomagolt felvágott, mint a tálcás: a fóliás papírt újra lehet használni, vagy le lehet választani a papírról és a fóliát el is lehet mosogatni, mielőtt a szelektívbe teszed.

Na jó, ennyit a vásárlásról egyelőre, ha van kérdésetek, írjátok itt vagy a facebookon, mert látom már, hogy csak a bevásárlás külön poszt lehetne. Tehát hazaviszem a beszerzett nyersanyagot, és jön a főzés. Említettem a menütervet - nem csinálok úgy, mintha a saját módszerem lenne, Pareto lányától tanultam. Evernote és Google Keep alkalmazásokkal kombinálom, előbbiben van a menüterv, ahol lehet, hozzálinkelve a recept, utóbbiban a bevásárlólista kizárólag a menühöz szükséges hozzávalókkal. Vásárlás közben pipálom, így nem veszek semmi feleslegeset, de amikor hét közben főzni akarok, minden van otthon, csak a napi fogyó dolgokkal kell kiegészíteni.

A főzéssel kapcsolatban úgy tudsz hulladékmentesíteni, ha komposztálsz. Szerencsések, akik, mint mi is, a saját kertjükben tehetik ezt, de már megoldható - és akik csinálják, azok szerint nem is ördöngösség - a beltéri gilisztakomposztáló. Ha sok zöldséget tisztítasz, a héjakból készíts alaplét és fagyaszd le, vagy magát a zöldséghéjat is gyűjtheted a fagyasztóban, és egy nagyobb adagot használj fel később. Fagyasztani kiválóan lehet befőttes üvegben, ha nem töltöd teljesen tele.

Kép forrása: https://ecowarriorprincess.net/2018/12/5-simple-easy-tips-to-create-a-fuss-free-zero-waste-kitchen/

Konyhai eszközök terén én elég minimalista vagyok, kevés és tartós edényem van, amik a konyhában már használhatatlanok, azokból lesz a kutyaitató lábos, illetve nyáron mindig teszünk ki vizet a méheknek, madaraknak is. Volt már, hogy egy régi tepsiben rukkolát neveltem, de a műhelyben is használhatók festésre, tárolásra. Ha le kell cserélnem, műanyag fogantyú nélküli fém edényt keresek majd, és igaz ez az evőeszközökre, szedőkanalakra is. A gyerekeink még mindig a színes ikeás műanyag poharakat, tányérokat használják, szeretik és ezeket sem cseréljük le csak azért, mert kinőtték. Amíg jó, addig használjuk, és szerintem ez az egyik legfontosabb: az élettartamuk valódi végéig használni a tárgyainkat.

Legközelebb folytatjuk a főzést, eszünk és el is mosogatunk utána :) Tartsatok velem!

A hulladékmentességet célként kitűző háztartás egyik első lépése lehet, ha kiborítjuk a szemetest, és átválogatjuk a tartalmát, tulajdonképpen tudatosítjuk, hogy mi is kerül a kukába. Megnézzük, miből van a legtöbb, és ezen kezdünk el először dolgozni, mert általában így lehet már kezdőként látványos eredményt elérni. Amikor hallottam a hulladékmentes útról, akkor mi már évek óta szelektíven gyűjtöttük a szemetet, tehát az, hogy mi van a kommunális kukánkban, nem volt igazán mérvadó. Mégis egy emberként kiáltottunk fel a párommal: tejesdobozok! Akkor még bolti dobozos tejet vásároltunk, naponta akár három litert is, és a legtöbb, amit tehettünk vele, az volt, hogy laposra tapossuk. Nem volt bonyolult a döntés, hogy ezentúl kimérős tejet vásárolunk, szerencsére erre több lehetőségünk is van: a faluba hetente kétszer jár egy tejeskocsi, aminek tudjuk a székesfehérvári és a szomszéd falvakbeli megállóinak időpontjait is, így ha a helyiről le is késnénk, úton-útfélen még összehozhatjuk. Fix pontunk pedig a szombati termelői piacon ugyanez az autó, illetve a városi piacon a tejautomata.

Ez csak a mi példánk volt arra, hogy hogyan indultunk a  szelektáló, de a mennyiséget nem csökkenő háztartástól a hulladékmentes felé - és persze még mindig messze vagyunk a céltól.

A szelektív szemetesünk egy nagy kartondoboz a mosogató alatt, ebbe dobjuk a műanyaghulladékot. Mellette van egy műanyag vödör a komposztnak, a papírt két helyen gyűjtjük: a nappaliban egy polcon a bekerülő szórólapokat, újságpapírt, gyerekrajzokat és egyéb használt papírt, a kályha mellett egy dobozban pedig azokat a kisebb papírokat, amik nem alkalmasak papírgyűjtésre, viszont gyűjtósnak elhasználhatók. Az üveget egy merevebb falú bevásárlótáskába teszem a konyhában, és van még külön kisebb dobozunk az elektronikai és a veszélyes hulladéknak is (fénycsövek, elemek). Fémhulladékunk általában konzervdoboz formájában keletkezik, ezeket azonban el tudjuk használni a háztartásban festéshez vagy apró dolgok tárolásához.

Ma a műanyagos dobozt borítottam ki és néztem át, hogy pontosan milyen hulladékot is termelünk. Kéthetente viszik el külön a szelektíven gyűjtött hulladékot, ezalatt az idő alatt egy nagy szemeteszsáknak nagyjából a harmada-negyede telik meg. Nézzük, mit találtam:

• A legtöbb most a csokoládés, kekszes, édességes fóliacsomagolás volt. Hozzá kell tennem, hogy különleges két hetünk volt, a nagyfiam nagyon csokis szülinapi tortájába fogyott ennyi csoki. Ezzel együa stt utána kell néznem, hol kapható csomagolás nélkül csokoládé, van is egy tippem, meg fogom kérdezni a székesfehérvári csokiboltot. Egészségesebb alternatívát tudok: a piacon van kimérős árus, ahol különféle magvakat lehet kapni saját edénybe, akár csokibevonatosakat is.
• Második helyezett a házhoz rendelt ebéd dobozának a teteje. Az alját elhasználom palántázáshoz, több évig is, de a tetőt nem tudtam mire befogni. Ez is különleges alkalom, betegség miatt rendeltünk, alternatíva nyilván a házi főzés. A napi rutin ez, tehát ez a hulladék az általános gyakorlatban kiküszöbölve.
• Harmadik az általam "noname fóliák" kategóriába sorolt csomagolások. Kisebb-nagyobb, szakadt vagy ép, de felbontott tasakok, amiket képtelen vagyok felismerni, és gőzöm sincs, hogyan kerültek a háztartásba. Darabszámra számoltam, nem térfogatra, ezért van ilyen - negatív értelemben vett - előkelő helyezésük, egyébként viszonylag kicsik. Jobban fogok figyelni vásárláskor, hogy hol kerülnek be ezek a házunkba?
• Amik rendszeresen, bár kismértékben bekerülnek, de kiküszöbölhetők: száraztészta zacskója - eddig annyit tudtam tenni, hogy a legnagyobb kiszerelést vettem. Most eszembe jutott, hogy az egyik hipermarketben talán kapható kimérve is! Utána fogok nézni. Ugyaneza helyzet a popcorn és néhány rágcsálnivaló esetében. Zsemlemorzsát készíthetek itthon is - szoktam is rendszeresen, valahogy mégis becsúszott egy zacskó. Porcukorból legutóbb már kaptam papírdobozos kiszerelésűt, a tejfölt pedig kapni kimérve a piacon.
• Ami valóban kihívást jelent: a wc papír fóliája - erre szintén a legnagyobb kiszerelés vásárlása a válaszom. Láttam már óriástekercses, papírba csomagolt verziót is a neten, de a környékünkön még nem. Mélyhűtött zöldségek - sok mindent termelek magam, és csak akkor vásárolok ilyet, ha a sajátom már kifogyott, de a brokkoli például kivétel. Sajnos frissen is fóliába csomagolják. És egyes tisztítószerek. Sok mindent lecseréltem már, de még nem mindenből találtam meg a tökéleteset, illetve van, amiből egyszerűen kevés fogy, és most került ki a kiürült, régi flakon. Ezekről és az alternatívákról biztosan lesz egy külön posztom, amihez még némi kísérletezésre is szükség lesz a házi boszorkánykonyhámban.

Nektek mi teszi ki a legnagyobb mennyiséget a szemetesetekben? Csatlakozzatok ti is a #műanyagböjt kampányhoz, és csökkentsük együtt a hulladékunk mennyiségét! 

Ismeritek azt az érzést, amikor muszáj előkapni valamilyen tevékenység közben a telefont? A sorban állás vagy a tömegközlekedés a legbanálisabb példák, én képes voltam abban a két percben is elolvasni egy cikket, amíg felvertem a tojáshabot. Vagy amikor vissza kell kérdezned a gyerekednek, hogy mit is mondtál..? mert épp az idővonalat pörgettem. Igen, most kíméletlenül őszinte voltam és nem vagyok büszke ezekre a pillanatokra.

Vannak dolgok, amikhez kell egy kis elszántság. A Digitális detox című könyv megvásárlásához nem kellett komolyabb, az elolvasásához már inkább, hát még ahhoz, hogy ténylegesen belevágjak a folyamatba. Némi kétely is volt bennem, hogy de tényleg, működni fog? Néhány lépést már magamtól is tettem korábban, például letöltöttem alkalmazásfigyelőt, ami kiírta, hogy naponta mennyi időt töltöttem a telefonnal, azon belül mennyit egyes alkalmazásokkal. Beállíthattam azt is, hogy figyelmeztessen, ha egy általam megadott időt elértem. Még csak azt se mondom, hogy nem mentem vele semmire, de azt a negyedóra csökkenést azért csalódással fogadtam. Amit még bevezettem: este a hálószobába nem viszem be a telefont. Ébresztőórám régóta van, sajnos szundi funkció nincs rajta, ha csörög fel kell kelni, de nem ezért kúszott be újra és újra a telefon, hanem csak úgy a semmibe bambulva, a fejemből kinézve pörgetni. Sosem gondolkodtam el rajta komolyabban, hogy erre miért van igényem, milyen érzés ez, tényleg pihentet, vagy becsap? Újra és újra kitiltottam a telefont az éjjeliszekrényemről, hosszú éjszakákat töltött a konyhapulton, de időnként mégis megjelent odabent. 

Aztán azt mondtam, na jó, belekezdek abba a könyvbe. Az első fele az alapozás: olvasmányosan és érdekesen megtudjuk, milyen hormonális háttere van a mobiltelefon-függőségnek és az egyes alkalmazásoktól való függőségnek. Kicsit leveszi a nyomást a vállunkról: nem te vagy gyenge, ezeket így találták ki, hogy függőséget okozzanak. Aztán a könyv második felével belecsapunk a lecsóba: egy harmincnapos programba, aminek a végére a szerző azt ígéri, hogy elválunk a telefonunktól. Szó szerint így fejezi ki magát (a könyv eredeti címe "Hogyan szakíts a telefonoddal").

Én most a program egyharmadánál tartok, és a kezdeti kétkedésemet lelkesedés váltotta fel. Számokban: bő 2,5-3 óráról tegnapra 53 percre csökkent a telefonnal töltött idő, és a leggyakrabban használt "alkalmazásom" a kezdőképernyő volt, azaz amikor csak rápillantasz a készülékre mondjuk az óra kedvéért. Az elején nagyon tapintatosan vezet be a leszokási folyamatba, nem kezd drasztikusan: az első néhány napon csak megfigyeled magad, tudatosítasz. Gyakorlati tippeket ad és alá is támasztja őket, megfűszerezve személyes tapasztalatokkal. Túl sokat nem akarok elárulni, inkább olvassátok el ti is. Inkább arról árulnék el pár dolgot, hogy mi változott bennem eddig.

• Tudatosabb lettem, felismerek helyzeteket, ingereket, amiket korábban nem. Megállok egy pillanatra és elgondolkodom: mi az, amire valójában szükségem van, miért nyúlnék a telefonért? Tényleg ez a válasz a valódi igényemre?
• Igyekszem tudatosítani - még nem megy tökéletesen - hogy amikor tényleg feloldom a képernyőzárat, mi a célom: meg kell írnom egy e-mait? Kikeresni valakinek a telefonszámát? Lefotózni valamit? Próbálok odafigyelni, hogy csak ezt tegyem.
• Tudatosítanom kell, hogy a telefon egy eszköz. Sok remek funkciója van, amikről botorság lenne lemondani. De mindig nekem kell döntenem arról, hogy ezeket haszálni fogom, és a meghozott döntésem szerint kell eljárnom.
• Rend van a készülékemen. Csoportosítottam az alkalmazásokat, lomtalanítottam is bennük, több a hely, átláthatóbb, megnyugtatóbb az egész.

Nem vagyok még készen, messze nem. De haladok, és ami a fő, élvezem. Látom az apró eredményeket és a nagyobb célt, és  kezdem érezni a pozitív hatásokat. Tudom, hogy nem múlt még el a függőségem - az alkalmazásfigyelő adatain szépen látszik, hogy bár a telefonnal töltött idő masszívan csökken, a képernyőzár-kioldások száma még nem. A "csak ránézek egy pillanatra" ingert még nem sikerült kioltanom. 

Érdekes vállalás ez egyébként akkor, amikor épp egy blogot igyekszem beindítani. Még jobban kell figyelnem, hogy a telefonnal töltött idő ne tevődjön át teljes egészében a laptop előtt töltött időre, a családomnak ugyanis szinte mindegy, hogy mi rabolja el a figyelmemet. De van egy lényeges különbség: a laptopképernyőt nem tudom látszólag figyelve zombiként pörgetni.

You know, sometimes all you need is twenty seconds of insane courage. Just literally twenty seconds of just embarrassing bravery. And I promise you, something great will come of it.

A fenti idézet Benjamin Mee-től származik, a We bought a zoo (magyarul Az igazi kaland) című filmből és könyvből. Irodalmi igény nélküli saját fordításban:

"Tudod, néha semmi másra nincs szükséged, mint húsz másodperc őrületes bátorságra. Szó szerint csak húsz másodperc elképesztő bátorság, és ígérem neked, valami csodálatos fog kisülni belőle."

Benjamin Mee - a filmben Matt Damon alakítja - akkor mondja ezt a kamasz fiának, amikor végre egyszer sikerül pár percet kettesben beszélniük úgy, hogy az nem veszekedés. Egy lányról kérdezi, akivel közel kerültek egymáshoz, de aztán mégse. Pedig tetszett neki. Ezzek a két mondattal javasolja Benjamin a fiának, hogy keresse csak meg újra a lányt. Nem mondja így direkt, csak átadja neki ezt a bölcsességet. A film végén még egyszer előjön a dolog: ő is így ismerte meg a feleségét, és a gyerekeknek azzal a felütéssel meséli el ezt, hogy ennek a húsz másodpercnek köszönhető az ő életük is.

Én most ehhez a bejegyzéshez gyűjtöttem össze húsz másodperc bátorságot. (Gyorsan el kell jutnom a lényegig, mert lejár.) Akartam írni valami nőnapit, valami nőségeset, nektek, magunknak. Nem harcos feministát (bár nagyon sokat jár az eszemben a testépítő életmódblogger, aki harminc napra vállalta az anyaszerepet (?) otthon, projektként, és nők halmozzák el dicséretekkel, hogy milyen remekül helytáll. Helló, nők, ti mikor hallottátok ezt utoljára azért, amit mindennap csináltok, nem harminc napig...?) és nem is a férfiaknak akarok üzenni, mert szerintem nincs olyan, hogy "férfiak". Nincs általános férfi, ahogy általános nő sem, hanem az van, akivel élsz, akivel felnőttél, akit nevelsz, és a tágabb kör. Az apád, a férjed, a fiad. A volt pasid, a barátod, a tanárod, az edződ, a gyereked tanára, a buszsofőr, szóval a többiek, akikkel felületesebb kapcsolatba kerülsz. Mit csinálnál, ha vennéd a húsz másodperc bátorságot? Mit mondanál nekik? Mi az, amire mindig is vágytál, vagy mindig megfordult a fejedben? Mi az, ami azzal kezdődik velük kapcsolatban, hogy "bárcsak"? Vagy magaddal kapcsolatban, de sose merted megmondani nekik?

Húsz másodperc. Mérem, most indul.

Mondd meg annak a fiúnak, hogy mindig is tetszett.

Mondd meg a fiadnak, hogy csodálatos gyerek, akkor is, ha a napok rohanásában zsörtölődést hall többet.

Mondd meg apukádnak, hogy annyira szeretnél vele nyíltan és bátran beszélgetni.

Kérdezd meg azt a bácsit, hogy hozhatsz-e neki mindennap egy kis kaját, nem sértődik-e meg?

Mondd meg a párodnak, amit mindig magadba fojtasz. Csak kedvesen, csak nyíltan. 

Le is írhatod, ha nehéz megszólalni. Szórd tele a világot húsz másodperces üzenetekkel.

Vagy vedd a bátorságot, és jelentkezz be arra a tanfolyamra, foglald le azt az utazást, hívd fel azt az embert, akivel olyan régen beszéltél, és már olyan régen megbántad. Néhány kattintás. Húsz másodperc.

Benjamin Mee döntött, bement a kávézóba, és azt mondta a lánynak, akit akkor látott életében először: miért beszélne egyáltalán egy olyan elképesztő nő, mint te, egy ilyen pasival, mint én? A lány pedig azt válaszolta: miért ne?

Amikor sorban megszülettek a gyerekeim, feltett szándékom volt a könyvrajongást beléjük is átplántálni: alapelv, hogy könyvet minden ünnepi alkalomra kapnak, hogy amit megfilmesítettek, azt először elolvassuk és csak úgy nézzük meg, és a legutóbbi tanév végén mindannyian beiratkoztunk a könyvtárba is. Hárman három különböző módon állnak az olvasáshoz: a nagy már gyakorlatilag bármit olvashat, és volt olyan időszaka, hogy ki se esett a könyv a kezéből, de mostanra az iskola, a hobbija és a világháló miatt bizony háttérbe szorult. Igyekszem inspirálni, szoktam ajánlani neki könyveket, sőt konkrétan a kezébe is adom. 

A középső tiszta anyja: állandóan olvas, azzal fekszik és azzal ébred, a reggeli mellé is hozza, és nem kárhoztathatom érte, hiszen a szüleitől is van, hogy ezt látja. Mesétől az ifjúsági irodalomig, a vicces és kicsit gusztustalan regényekig mindent olvas, rendszeresen kiürítjük a könyvtár Geronimo Stilton polcát. A kicsi elsős, elvileg így március elején nem is kellene feltétlenül tudnia folyékonyan olvasni, de a napokban nagy büszkén hozta a Most én olvasok! sorozatnak már a második, önállóan kiolvasott kötetét. A kedvenc könyve Jeney Zoltán Rév Fülöp trilógiája, ezt a könyvtárban találtuk és esti meseként olvastuk el sorban mind a három kötetet. Annyira hiányzott neki, amikor visszavittük, hogy a Könyvajándékozás Napjára megkapta az első kötetet. Ez még azért nehéz neki, úgy olvasgatja, hogy előolvastat velem egy szakaszt, és folytatja, amíg kedve tartja.

Az utóbbi idők legsikerültebb könyvbeszerzése mindenképpen Varró Danitól a Szomjas troll című verses mese. Az a legjobb benne, hogy pont úgy élvezem én is, mint a hét- meg a kilencéves, de még a mellettünk belehallgató apjuk is, sőt biztos vagyok benne, hogy ha véletlenül a kamasz kezébe kerülne, ő is istenien szórakozna. 

Számomra a bónusz, hogy két évig dolgoztam finnekkel, ismerem a lakkát és volt kollégám, akinek a vicces, rímes neve szerepel a kötetben. Külön öröm. 

A könyv négy verses mesét tartalmaz - a tavalyi advent óta él nálunk az a szokás, hogy a reggeli mellé verseket olvasok a gyerekeknek. Vásárláskor volt egy olyan kósza szándékom, hogy majd ebbe a szeánszba kerül be ez a könyv is, de még mielőtt sorra kerülhetett volna, kiolvastuk esti mesének. Többször. A kicsi a címadó és könyvkezdő mesét szerette legjobban, a nagyobbal viszont újra és újra végig kellett kalandozni az utolsó történetet. Emlékeztek kamaszkorunk Kaland, Játék, Kockázat könyvsorozatára? A leprikónok átka pont ilyen: minden kis szakasz végén dönteni kell, és a döntéseink bizony következményekkel járnak, tőlük függ, hogy merre kalandozunk a vikingvilágban és milyen veszélyek vagy lehetőségek fogadnak. Ráadásul a "tekertagyú" öcsénk is elkísér minket - egy kilencéves, akinek az életében bizony néha ez lehetne a leghízelgőbb jelző, amit az öccsére tudna használni, ettől még inkább otthon érezhet magát a mesében. Miután néhányszor szerencsétlenül jártunk és újra és újra vissza kellett mennünk az elátkozott viking falunkba, a kisfiam átvette az irányítást - és a könyvet a kezemből - és maga vitte véghez a kalandot. 

Ogrék, vikingek, törpék, goblinok és hablegények elevenednek meg az oldalakon humorosnál humorosabb rímek és szófordulatok mögött, na és természetesen trollok is. Abszolút mai, friss és zseniális, szerintem irodalmi bravúr. Varró Danit mindenkinek. És lakkaszörpöt - felnőttek a lakkalikőrt is megkóstolhatják!

Tudjátok-e, mi a lakka? Nincs túlzottan szép alakja,

ráadásul sárga is, de hát az íze, az pöpec.

Ó, mocsári hamvas szeder, minden troll csak ilyet vedel, 

kólaszörp vagy jaffaszörp, te közelébe sem jöhetsz!

Szeretem a kihívásokat. Talán kiderült ez abból is, hogy a blog eddigi rövid története alatt ez már a második. Szeretem a listákat, a tételek pipálását, azt, hogy látványosan mutatja, hogy haladok valamerre. A Jollity blogon láttam először, aztán kicsit utánanéztem a világban, és láttam, hogy mások már évek óta csinálják sőt, már évekkel ezelőtt befejezték! Hogyhogy ez eddig nem jutott el hozzám? 

Az egyik külföldi blogger a hat évvel ezelőtti tapasztalatairól számol be, és szerintem nagyon jól összefoglalja a kihívás célját: motiválni önmagad, hogy több célt, tervet valósíts meg, többet tapasztalj, többet tegyél a világért és magadért, egyszóval többet élj. Nagyon szeretem ezt a gondolatot, jól hat rám és elgondolkoztat: 101 dolog elég sok. Mi lehet az a 101 kisebb-nagyobb cél, ötlet, terv, amit ebben a csaknem három évben megvalósítanék? Jó, ha konkrét célokat tűzünk ki: legyenek akár számokkal kifejezhetően mérhetők, vagy legalább egyértelműen kipipálhatók. Kiszámoltam, ha a mai nap az első, akkor 2021. december 2. az utolsó. (Szép dátum, csupa 0, 1 és 2 számjegyekből áll.) Majdnem három év elegendő idő arra, hogy mindet végigvegyem, de mégis van egy határidő, ami segít a halogatás elkerülésében. Na lássuk, mik legyenek ezek.

1. Tényleg megcsinálom a 12 kávé kihívást, amire tavaly kerestem jelentkezőket, aztán egyelőre semmi se lett belőle.
2. Sikeresen befejezem a digitális detoxot és írok is róla.
3. Sikeresen megcsinálom az 1000 óra odakint egy év alatt kihívást.
4. Az 1001 nap alatt végig folytatom a Nincs időm olvasni kihívást.
5. Megcsinálok egy 365 napos fotós kihívást.
6. Ismertté teszem a blogot.
7. Elvégzek egy kreatív írás tanfolyamot.
8. Valamilyen formában pszichológiát fogok tanulni.
9. Elvégzek egy Simplicity Parenting képzést.
10. Elvégzek egy kerttel, permakultúrás kerttel kapcsolatos tanfolyamot, workshopot.
11. Kialakítom a saját permakultúrás kertünk alapjait.
12. Olaszul tanulok. (nem csak a Duolingoval)
13. Anyukámtól megtanulok szappant készíteni és kenyeret sütni.
14. Megtanulok valamivel többet az autóm működéséről.
15. 40 éves koromra elérem azt az érzést, hogy valódi, értelmes célom van az életemmel.
16. Ennek fényében megünneplem a 40-et, és örülni fogok neki.
17. Megcsinálom a Pelso Kupát. 
18. Megcsinálom a Kinizsi Százast.
19. Megmászom a Hochschwabot.
20. Megmászok legalább három másik kétezres hegyet.
21. Eljutok a Krimml vízeséshez.
22. Eljutok Hollandiába.
23. Eljutok Hallstattba.
24. Ellátogatok legalább két magyarországi borvidékre egy hétvégére.
25. Anyukámat elviszem egy hétvégére valahová, ahova vágyik.
26. Újra körbebiciklizem a Balatont.
27. Végigbiciklizem a Mura-menti kerékpárutat.
28. Átúszom a Balatont.
29. Egyszer legalább egy hónapig mindennap megcsinálom a gerinctorna-gyakorlataimat.
30. Egyszer legalább egy hónapig mindennap meditálok.
31. Egyszer legalább egy hónapig mindennap jógázom.
32. Egyszer legalább egy hónapig mindennap hengerezek.
33. Újra futok egy maratont.
34. Újra megcsinálom a Velencei-tavi túratriatlont (jó lenne valamelyik gyerekkel)
35. Kipróbálok egy új sportot.
36. Minden télen legalább egyszer korcsolyázom.
37. Továbbra is rendszeres véradó leszek.
38. Minden tavasszal elmegyek anyajegyszűrésre.
39. Felkeresek egy holisztikus orvost.
40. Felkeresek egy fogorvost (és nem hagyom abba félelemből).
41. Elviszem a gyerekeimet egy bécsi hétvégére.
42. Fotókönyvet készítek minden gyerekemnek az eddigi életéről (és tovább).
43. Meglátogatunk legalább három állatkertet, ahol még nem voltunk.
44. Meglátogatunk legalább három várat, ahol még nem voltunk.
45. Elmegyünk egy olyan szurdoktúrára, ahol még nem voltunk.
46. Elmegyünk három fürdőbe, ahol még nem voltunk.
47. Ausztriában is túrázunk a gyerekekkel.
48. Teljesítem minden családtagom egy-egy kívánságát.
49. Elviszem a gyerekeket színházba.
50. Elviszem a gyerekeket koncertre.
51. Elviszem a gyerekeket kalandparkba.
52. Sátrat csinálok a kertben futóbabból.
53. Körbebiciklizzük a Velencei-tavat gyerekekkel.
54. Elmegyünk egy bringás nyaralásra.
55. Minden évben legalább két kettesbenhétvégére megyünk.
56. Évente legalább két koncertre megyünk.
57. Elmegyek valamilyen kreatív workshopra.
58. Rendesen megtanulok varrni.
59. Újra rendszeresen foglalkozom a rajzolással (a kihívás ideje alatt lesz legalább három hónap, amikor hetente foglalkozom vele).
60. Egyszer legalább egy hónapig mindennap gyakorlom a 20 perc gyógyító írást.
61. Hálanaplót vezetek egy hónapig.
62. Megválaszolom ezt a kérdéslistát: 50 Questions That Will Free Your Mind
63. Részt veszek egy színtanácsadáson.
64. Elmegyek egy nőiséggel kapcsolatos workshopra.
65. Megírom a könyvemet. (De legalábbis elkezdem.)
66. Elolvasok öt klasszikust, ami kimaradt.
67. Elolvasok öt kortárs szépirodalmi regényt, amit nem lehet kihagyni.
68. Elolvasok kéthavonta egy szakkönyvet valamilyen témában.
69. Lecsökkentem az itthon meglévő, de még nem olvasott könyvek számát 20 darabbal.
70. Elolvasok 20 könyvet, amit a barátaim ajánlanak a kérésemre.
71. Elmegyek az Ünnepi Könyvhétre.
72. Eljutok egy országos Nincs Időm Olvasni talira.
73. Részt veszek a fehérvári könyvklub életében.
74. Megnézek egy kiállítást.
75. Legalább háromszor eljutok színházba.
76. Megnézek 10 klasszikus filmet, amit még nem láttam.
77. Elmegyek legalább öt különböző múzeumba.
78. Minden héten meghallgatok egy olyan zenét, amit még nem ismertem.
79. Segítséggel kidolgozom a hulladékmentesség népszerűsítésével kapcsolatos módszerünket.
80. Elmegyek az egyik budapesti hulladékmentes boltba.
81. Készítek házi készítésű arckrémet, kézkrémet és fogkrémet.
82. Népszerűsítem a hulladékmentes életmódot a gyerekeim iskolájában.
83. Felderítem a hulladékmentes száraztészta-beszerzési lehetőségeket.
84. Felderítem az etikus/fenntartható ruhavásárlási lehetőségeket és magamnak így veszek ruhát.
85. Luffatököt termesztek.
86. Nyáron rendszeresen készítek házi fagyit.
87. Felújítom a régi kredencünket.
88. Kidolgozom a céljaimnak megfelelő munkát, vállalkozást (ezt nem tudom konkrétabban megfogalmazni).
89. Egy hónapig a vegetáriánus táplálkozás szerint fogok enni (jó lenne úgy is maradni)
90. Két hétig a vegán táplálkozás szerint fogok élni.
91. Elmegyek egy vegán étterembe.
92. Egy hétig nem eszem csokit.
93. Szervezek egy társasjáték-napot a barátaimmal.
94. Szervezek egy karácsonyivásár-látogatást a barátaimmal.
95. Rendszeres önkéntes munkát végzek.
96. Minden adventben megcsinálom a fordított adventi naptárt valakinek.
97. Elmegyek a gyerekekkel egy állatmenhelyre önkénteskedni.
98. Beszerzek egy macskát.
99. Ültetek egy fát a saját kezemmel.
100. Rendszeresen írok erről a kihívásról és a teljesítéséről.
101. Minden nem teljesített pont után 1000 forintot adományozok egy jótékony célra.

Huhh, hát nem volt könnyű megírni, és már látom, hogy sok munkát igényel nemcsak megcsinálni, de kidolgozni a listákon belüli listákat, számon tartani mindent... Legalább lesz elég téma a blogon, sőt, épp most ígértem meg magamnak, hogy 2021. december 2-ig biztosan folytatom. Remélem, jó sokan fognak addigra Egyboszorkát olvasni!

Rövid blogbejegyzés sok képpel: elkezdtem teljes erőbedobással kertészkedni! Nagy kertünk van, ez nem is fejezi ki igazán, szóval NAGY kertünk van. Elég, ha annyit mondok, hogy csak a zöldséges körülbelül 250 négyzetméter. Nagyjából mióta itt élek, próbálkozom vele, hol több, hol kevesebb sikerrel, a változó létszámú és korú gyerektől és a munka mennyiségétől függően. Idén változtatásokat tervezek, vettem és kölcsönöztem szakirodalmat, és az a tervem, hogy tényleg szuper kertet alakítok ki, színeset, virágosat, lepke-, madár- és méhbarát kertet, változatos és bőséges terméssel. (Jó ezt így március legelején leírni, remélem, a szezon végén nem csalódásról kell beszámolnom.)

Az első lépés nálam mindig a palántának való magok kis pohárba vetése lehetőleg már január végén, február elején - vagy valamivel később, ahogy sikerül. Előtte persze át kell nézni a meglévő készleteket, felmérni, mi jó még, miből mennyi van, mit akarok idén, mire van még szükség, és ezeket meg is kell vásárolni. A paradicsom, paprika, chili és padlizsán magjai már jó ideje sorakoznak az ablakban, és hétvégén végre kikeltek az első kis úttörők!

De nemcsak ők, a kertben is nyílnak az első korai hagymások, akik még nem, azok is dugják kifelé a kis zöld lándzsáikat.

Közben, ahogy nyilván ti is tapasztaljátok, rohamléptekben tavasz lett - nem, nem bíztam el magam ettől a néhány meleg naptól, lesz itt még rendes márciusi idő - úgyhogy a párom felmunkálta az ágyásokat, én pedig elkezdtem kockás papíron tervezni, aztán jöhetett a vetés. 

Szépen kimértem az 1,2 méter széles ágyásokat, és a mákkal kezdtem. Két ágyás tavaszi mák, ezt már februárban is lehetett volna, de végülis még csak pár napja van március. Köztük keskenyebb utak - az idei új koncepció része, hogy az utakat bevetettem lóherével. Eddig az egész zöldségest osztottuk sorokra, és csak a talpam szélességében letaposott részeket neveztük útnak a sorok között, de sok gondot okozott, hogy a fű, a gyomnövények sajnos nem tudják, hogy ott nem kéne nőniük. Most az a terv, hogy a lóhere majd nem hagy kinőni mást, viszont rá lehet lépni, és vonzza a lepkéket és a beporzó rovarokat. Ha learatjuk, jó a földre takarónövénynek, és a gyökere a talajban elkorhadva táplál.

A képen a két kis bögre tartalmazza a mák és a lóhere apró vetőmagjait, búzadarával elkeverve, ugyanis olyan aprók - mákszemnyiek, szó szerint - hogy így kézzelfoghatóbbak és egyenletesebben is vethetők.

Ahogy ezekkel az ágyásokkal készen voltam, körülnéztem és észrevettem, hogy a tavalyi helyén, némi gyom között hajt már az eper. Óvatosan körbekapálgattam a pici hajtásokat, nehogy valami bajuk legyen, és az ágyás köré húzott barázdába elvetettem három fej tavaszi fokhagymát. Szintén most tanultam, hogy a fokhagyma elriasztja a csigákat az eperágyástól.

Mi van még? Tavaly friss földet hordtunk az előkertben álló diófa alá, ebbe most elvetettem a fűmagot és megszórtam trágyával. Kiszabadítottuk a kerti csapot, és kicsit meg is locsoltam, amit elvetettem. Ma biztosan megvolt a szükséges kint töltött óraszámom az 1000 óra odakint kihíváshoz, és a kerti munka olyan, hogy mindig újabb és újabb teendőket juttat eszedbe. Nektek van kertetek?

Azon gondolkodtam, hogy bár nekem természetes az, ahogyan mi élünk, a kívülállóknak sokszor furcsa vagy éppen újdonság - a legszembetűnőbb ez akkor, amikor a boltban a vászonszatyromon csodálkoznak - és persze nekünk is van hová fejlődni. Különösebb koncepció nélkül, nézzük meg, mik azok az apró, mindennapi lépések, amik már fel se tűnnek. 

Ha végigmegyek egy napomon, mivel kezdem? Csörög a vekker, felkelek az ágyból, kidörzsölöm a szememből az álmot. Hát, ehhez semmilyen eszköz nem kell, hulladék csak a be nem fejezett álmom. Nézzük tovább. Kitámolygok a fürdőszobába, fogat mosok (rögtön itt egy fejlődési lehetőség: még nincs komposztálható fogkefém és saját gyártású fogkrémem). Zuhany, arcmosás, arctisztítás: tisztálkodáshoz arcra és testre is házi készítésű szappant használok, anyukám készíti és a kishibás darabokat csomagolás nélkül hozom el tőle. Sminklemosáshoz sima élelmiszerboltban kapható szőlőmagolajat teszek egy mosható textilkorongra, ezzel törlöm át az arcom. Én reggel is használom, a szappanos mosás és a hidratáló krém között, kis időt hagyva az olaj felszívódásához. Minden tudományos alap nélkül, mert nekem jólesik, és úgy érzem, a szőlőmagolaj finoman ápol a szappan után. Gyanítom, hogy az olaj nagy részét salátába fogjuk elhaszálni, mert a fürdőszobában napi két csepp fogy - ha sminket használtam, akkor négy is.

Átmegyek a konyhába, teát főzök: magamnak és a páromnak két nagy bögre zöld teát, a gyerekeknek gyümölcsteát. Egy nagy kannát használok, ha kiöntöttem a vizet a zöld teának, a maradékba megy a gyümölcstea. Szerencsére Fehérváron már két helyet is tudok, ahol a dobozomba vagy csatos üvegembe kimérve, csomagolás nélkül vásárolhatok szálas teát, amit fém teatojásban forrázok le itthon. Jön a reggeli: kenyér, péksütemény, tojás a piacról, mind a többször használatos szatyorban, dobozban beszerezve. Ha a falusi kisboltban veszünk péksüteményt, azt papírzacskóban kapjuk - a zacskó kirázva megy a papírgyűjtésre váró kupacba, vagy gyújtósnak a kályha mellé.

Felkelnek a gyerekek is, esznek, csomagolok mindenkinek. Nem egyszerű: van egy nagyétkű, húsevő kamasz, egy nagyon válogatós kisiskolás és egy vegetáriánus elsős, melléjük egy vegetáriánus férj. Mindegyiküknek saját, különböző színű többször használatos doboza van - ez ugyan műanyag, de nagyon praktikus és tartós, remélem, az összes gyerek összes iskolás évére ki fognak tartani. A szendvicsekhez műanyagborítású textilszalvétát használunk. Vizet a saját kulacsukban visznek magukkal. A reggelihez kapcsolódóan van még egy elmaradásom, a textilszalvéta. Jó néhány hónapja nem vásárolok már papírszalvétát, van néhány ikeás textilünk, de nem igazán vált be, talán mert kevés. Tipp: a barátnőm úgy csinálja, hogy külön saját mintás készlete van minden családtagnak, elegendő mennyiség ahhoz, hogy forogjon a készlet.

Iskolába a gyerekek hárman háromfelé mennek: a nagy önállóan, busszal közlekedik, a középsőt felváltva visszük a városi iskolába a barátnőmmel, mindig az, akinek amúgy is dolga van arrafelé, ezzel csökkentve az autózásunk környezetterhelését. A kicsivel gyalog vagy biciklivel megyünk a helyi iskolába, közben még a kutyát is megsétáltatjuk.

Mennyi környezettudatos lehetőség, és ez még csak a reggel volt! A következő zero waste témájú bejegyzésben haladok tovább a napi teendőkben, jön a főzés, a vásárlás, néhány házimunka. Ha érdekel a folytatás, kövesd te is a blogot és a facebook oldalamat.

Celeste Ng-rajongásom néhány éve, egy Európa kiadós szórólappal kezdődött, amit alaposan átböngésztem, elolvastam a fülszövegeket és az ajánlókat, és kijegyzeteltem magamban a sohavégetnemérős könyvlistámra azokat a címeket, amiket szerettem volna elolvasni. A lista addig a pillanatig csak fejben létezett, ekkor kezdett el ugyanis bosszantani, hogy vagy képtelen vagyok megjegyezni, mit is láttam legutóbb, amit szívesen olvasnék, vagy szórólapokat gyűjtök a lakás különböző pontjain. Utóbbi helyett nyitottam a listát, aminek így az első pontja Celeste Ng: Amit sohase mondtam el című könyve lett. Amit aztán nem találtam sehol hosszú ideig, mígnem idén késő ősszel rám mosolygott a könyvtárban. Akkor már megjelent az írónő második könyve, a Kis tüzek mindenütt, remek ajánlásokkal, de feltett szándékom volt az eddigre régóta a listám élén trónoló első írását elolvasni. Le is csaptam rá a könyvtárban, és a tavalyi évem egyik maradandó olvasmányélménye lett. Így már nyugodt szívvel vásároltam meg idén év elején az ütős borítóval és címmel hívogató újabb kötetet.

Érdekes, hogy mindkét regényben van önéletrajzi szál: az Amit sohase mondtam el főszereplői kínai-amerikai vegyes családban élnek (az írónő hongkongi szülők gyermekeként született Pittsburghben), a Kis tüzek mindenütt keretként szolgáló kisvárosában pedig maga is élt. 

Celeste Ng lenyűgöz azzal az írásmóddal, ahogy ábrázolja a szereplői érzéseit. Nagyon ritkán fogalmazza meg konkrétan, hogy mi zajlik le a karaktereiben. Egy-egy mozdulattal érzékelteti - "megállt a keze a levegőben" - vagy leír egy hosszas, a jelen pillanathoz vezető cselekménysort, amin végigvezetve az olvasót, az saját maga éli át azt, amit az adott szereplő. Ebben a regényben pedig van mit átélni. Adott egy kisvárosi amerikai család - a felszínen tökéletesnek tűnő, megtervezett kisváros ez - négy kamaszgyerekkel és nagyjából bejáratott élettel. A legfiatalabb lány ugyan nem simul tökéletesen a képbe, ezt azonban már mintegy állandósult állapotként könyvelik el. 

Ebbe a helyzetbe érkezik Mia a szintén kamasz lányával, Richardsonék - az iménti család - befektetésként vásárolt lakását bérli ki. A lány összebarátkozik a Richardson gyerekekkel, Mia pedig háztartási munkákat vállal náluk. Engem nagyon megfogott az az éberség és tapintat, amivel Mia figyeli a lányát - ott van a háttérben, mindig kész finoman és érzékenyen segíteni, de tisztában van vele, hogy ez nem az ő élete és nem az ő döntései. Új tag a testvérek bandájában, aminek részei még barátok és barátnők is, és Mia hagyja, hogy alakuljanak a kapcsolatok. Rajta és Mrs. Richardsonon kívül is több anyáról szól még a regény, nincsenek éles ellentétek, jó és rossz anyák, helyes vagy helytelen döntések - érdekes viszonyok és különbségek vannak, eltérő élethelyzetek. Celeste Ng arról mesél nekünk, hogy mennyire különbözőképpen lehet ezt csinálni azzal együtt, hogy mindannyian a legnagyobb szeretettel és jó szándékkal csináljuk. 

Viszonyok és konfliktusok anyák, kamaszok, barátok és szerelmesek - nagyon eltérő, de egy közösségbe tartozó emberek - között. Háttérből felsejlő történetek, amelyek segítenek megérteni, hogy a jelenben miért úgy reagálnak a szereplők egymásra, ahogy - aztán fellobban az a bizonyos szikra. A könyv igazából a címben is említett kis tüzekkel indul, aztán majd' négyszáz oldalon keresztül meséli el, hogy mi is vezetett hozzájuk. Mivel még mindig nagyon az év eleje van, nem mondom, hogy 2019 legjobb könyve számomra, de nagyon erős kezdés. Az az álmom, hogy egyszer így tudjak írni. Addig is, olvassátok el Celeste Ng mindkét eddig megjelent regényét - főleg azok, akiknek van vagy lesz kamasz gyerekük. Merengjetek el a szerteágazó kérdéseken, amelyeket a könyv előhoz belőletek, és ha van kedvetek, írjátok meg a gondolataitokat.

"Valójában legtöbbször egyik út sem helyes vagy helytelen, és semmi sem tudja teljes bizonyossággal megmutatni, hogy a határ melyik oldalán állunk."

Kitti barátnőmmel mindketten három-három gyereket nevelünk, az ő két iskolása és az én középsőm járnak egy intézménybe. A logisztika nem egyszerű: a városon kívül lakunk, szerencsére egymástól gyalogos távolságra. A gyerekek - gondolom, ismerős a helyzet - járnak különféle sportokra, szolfézsra, zeneiskolába. Kitti részmunkaidőben dolgozik, de sokszor otthon is folytatja, én jelenleg itthon vagyok. Vasárnap este elkezdünk tervezgetni: ki melyik nap megy reggel mindenképpen a városba - ő viszi a három egy helyre járó gyereket. Közben az én elsősömet és Kitti ovisát általában az apukák kísérik a helyi iskolába, óvodába. Délután a másik gyűjti be a gyerekeket, persze figyelembe véve a különóráikat - kivéve, ha a reggeli gyerekszállító amúgy is abban az időben jön haza.

A kedvencem a múlt péntek volt: 12:35-re, pontosan az ötödik óra végére megjelentem az elsősért az iskolában, mert egykor kezdődik az órája a zeneiskolában. Tökéletes időzítéssel éppen találkoztam Kittivel a parkolóban, ő hozta a hármakat az iskolából, az én kicsim és az ő nagylánya bementek a megfelelő tantermekbe, közben én a középsőmmel átmentem uzsonnáért a pékségbe. Leültünk a tanterem előtt, közben - ez ritkaság - befutott apa, aki elkísérte a középsőt a saját órájára egy másik épületbe. Én megvártam a kicsit, aki hamarosan végzett, elintéztünk vele egy-két vásárlást, és még egy cukrászdába beülni is volt pár percünk, ide érkezett Kitti az ő középső kisfiával. Ő is kapott egy sütit és gyümölcslét, míg az anyukája elköszönt, hogy a nagylányával kettesben tölthessen egy kis időt. Odaadta a könyvtárból korábban kikölcsönzött könyveiket is. Aztán megérkezett az én középsőm az apjával, de pont váltottuk egymást, mert a nálam lévő gyerekek már megették a sütijüket és kezdtek nagyon elevenek lenni. Kettesben hagytuk a fiúkat, és átmentünk a gyerekkönyvtárba. A könyvtárossal jó hosszasan egyeztettünk, hogy a nálam lévő huszonvalahány könyv az öt olvasójegy közül melyikhez tartozik, de sikerült kibogoznunk. Közben ismét megjött családom hiányzó két tagja, én átszaladtam a felnőtt könyvtárba a saját könyveimet intézni, mire visszaértem, Kitti és a nagylánya is befutottak. Apa elment, Kittiék intézték a nagylánykönyveket, aztán indultak haza, mert a kicsi várta őket az oviban, és közben még egy orvosi időpontra is be kellett ugraniuk. 

Nálam maradt a három kisfiú, végeztünk a könyvtárban, mindenkit elhelyeztem a hátsó ülésen, és elautóztunk a gimis nagyfiamért. Egy jó negyedórát kellett várni rá - sebaj, mindenki kapott a kezébe a frissen kikölcsönzött könyvtári könyvekből egyet, és gond nélkül elfoglaltuk magunkat a várakozás alatt. Megjött a kamaszom, most már mi is hazaindultunk, pont a délutáni csúcsforgalomban. Kittiék előtt az ő kisfia meg az én középsőm kiszállt, ők még szerettek volna egymással játszani, meg is beszéltük, hogy rendben, sötétedésre küldje haza. Vacsorára már mindenki a saját lakásában volt. 

Lehet, hogy zavarosnak tűnik a történet, de ami a lényeg: mindenkinek jutott abból, amire szüksége volt: kettesben töltött idő egy szülővel, különórák, cukrászda, könyvtár, barátok, mindenki időben hazakerült, időt és pénzt spóroltunk. Van olyan is, amikor együtt gyűlünk össze a gyerekzsivajos lakásban, muffinsütés közben elkortyolunk egy pohár bort és beszélgetünk. Van, hogy csak a gyerekeink rohangálnak a mindkettőnkhöz közeli focipályán, míg mi haladunk a dolgunkkal. Szerencsés vagyok, hogy egymásra találtunk Kittivel és így meg tudjuk oldani a dolgokat. Nektek is van hasonló élményetek?