Visszavonhatatlanul tavasz van, bár most volt néhány esős és hűvösebb napunk is, számomra ez csak jó hír: erőre kapott a természet, üdék az erdők, talán kiheverték a márciusi szárazságot. Kirándulni meg esőben is lehet, én például vasárnap teljesítménytúrázni voltam, és bár 48 kilométer nem ajánlható bárkinek, a környék látnivalóiból bátran lehet válogatni kényelmes rövidebb barangolnivalót is.

Ha a Veszprém megyei Szentbékkállára látogatunk a családunkkal, a következőket érdemes megnézni:

Körtúra a Fekete-hegyi Eötvös-kilátóhoz

Szentbékkállán a Szent Benedek turistaszállótól indulunk a sárga háromszög jelzésen, először a falu aszfaltos útján haladunk, majd földútba, végül erdei ösvénybe vált lábunk alatt az út, és emelkedni kezd. Végig a sárga háromszög jelzést követjük. Lesz részünk meredek emelkedőben is, amikor felkapaszkodunk a Keleményes-kő bazaltpalacsintáira - valóban így hívják ezeket a képződményeket, amelyek lentről emlékeztetnek a bazaltorgonákra, de sokkal szélesebben elterülnek, rajtuk állva pedig keresve se találnánk jobb nevet nekik. Megcsodáljuk a kilátást és a növényvilágot, elolvassuk a Tűz útja tanösvény tájékoztató tábláját, amíg kipihenjük a mászás fáradalmait. 

Innen továbbhaladva szép, hullámzó tájon haladunk át, így áprilisban sárga virágokkal terített a mező. Újabb kapaszkodóval már a Fekete-hegyre érünk fel, az Eötvös kilátó lábához. Mindenképp másszunk fel a kilátóba, élvezzük a panorámát.

Lefelé a kék jelzésen indulunk, csak arra figyeljünk, hogy ne Balatonhenye, hanem vissza, Szentbékkálla irányába induljunk újra. Térképet, GPS-t érdemes nézni, ha biztosra akarunk menni a tájékozódással. rövid meredek után kellemesebb ereszkedésbe váltunk, lassanként leérünk az erdő szélére, ahol Jeszenszky Sky István Napfényszentélyét, kis birodalmát találjuk: imazászlók lobognak a szélben, kedves felirat a kapun, a közelben ölelőfa. Állítólag ha otthon találjuk a zenélő remetét, bármikor betérhetünk egy teára, én ezt még nem próbáltam, de az ölelőfát nem hagytam ki, amikor arra jártam. Tovább haladva tiszta vizű forráshoz érünk: szépen foglalt, fedett medencében gyűlik a víz és túlcsordulva folyik lefelé, érdemes a nálunk lévő bögrével meríteni belőle, ez az Öreghegyi-kút. Innen már néhány szép virágzó fa és présház mellett néhány perc múlva a falu szélére érünk, majd vissza a turistaházhoz. Ha megéheztünk, a falu első háza az Öreghegy fogadó, betérhetünk ebédelni és megpihenni.

Ez a túra bő hat kilométer szép emelkedőkkel, edzettebb 5-6 éves gyerekekkel már megtehető, de babakocsival nem ajánlom a szűk, köves emelkedők miatt. 

Körtúra a szentbékkállai kőtengerhez

Ennek a túrának a kiindulópontja ugyanúgy a szentbékkállai turistaház, de most a kék jelzésen indulunk, és végig ezen is haladunk. A faluból kiérve először a velétei palotaromhoz érkezünk meg - milyen jó hangzású név! Aztán egy kanyarral visszavisz a jelzés a falu szélére, de hamarosan újra kifordul onnan, és könnyű vonalvezetésű, sík terepen visz el a nagy kiterjedésű, izgalmas kőtengerig. Eddig a túra mindössze szűk két kilométer, de a köveknél akár órákat is el lehet tölteni, amíg a gyerekek bebarangolják az egészet, felmásznak minden kőre, kipróbálják az ingókövet, megnézik a madáritatókat, mi meg elolvassuk nekik az információs táblákat, és akár meg is tízóraizhatunk a lapos, meleg köveken üldögélve.

Visszafelé sétálhatunk ugyanezen az úton, vagy a kőtenger parkolójától a rövidebb, jelzetlen, de egyértelmű utat is választhatjuk, összességében lesz nagyjából négy kilométerünk, plusz a szaladgálás fel-alá a kövek között. Kisebb gyerekekkel is bátran ajánlom, babakocsival egy rövidke szakasz okoz nehézséget a palotarom után, de két felnőtt azt is megoldja.

Mindszentkálla, Kopasz-hegy

A környék bővelkedik jobbnál jobb panorámájú kilátópontokban, ez talán kevésbé ismert, annál látványosabb - és fárasztóbb a megközelítése. Ha a legrövidebb úton akarjuk elérni, autóval Mindszentkálla központjában érdemes megállni. A faluban több ponton is egyértelműen jelzik, hogy merre induljunk, de a piros és a két T jelzés is a csúcsra visz. A hegy nem magas, viszont meredek ösvénnyel indít, aztán 277 lépcsővel folytatja. Utána még jön néhány falépcső, aztán már csak egy keskeny ösvény, és ott is vagyunk a csúcs közelében álló keresztnél, ahol learathatjuk megérdemelt babérjainkat a lélegzetelállító kilátás formájában. Kipihegjük magunkat, és a lankásabb déli oldalon ereszkedünk le, visszaérünk arra a pontra, ahol meredeken felfelé indultunk, és ha most egyenesen teszünk egy kis kitérőt, akkor megnézhetjük a kisfaludi templomromot is. Innen már toronyiránt sétáljunk vissza a faluba, ahol a Káli-Kapocs teraszán felhörpinthetjük a nekünk járó frissítőt.

Csak kalandvágyó gyerekeknek és türelmes szülőknek ajánlom a túrát - a lépcsők próbára tesznek, úgy készüljetek, hogy időnként le-leültök majd pihenni a csúcshódítás közben. A táv oda-vissza is csak bő két kilométer, itt a szintemelkedés adja a nehézséget.

A három túrából bármelyik kettő, vagy akár mindhárom is összekapcsolható egy hosszabb kirándulássá. Mindszentkálla és Szentbékkálla között a kék négyzet jelzésen, majd azt elhagyva a szentimrepusztai buszmegállónál balra kanyarodva, jelzetlen úton (régen erre haladt a kék túra) zárhatjuk be a kört, ez a szakasz a legrövidebb úton (ha a kőtengert visszafelé kihagyjuk) három kilométert ad hozzá a túránkhoz. 

Az ünnep azé, aki várja - egy vers címe, Szabó T. Anna verse, bár karácsonyi, de kölcsönvettem címadónak, mert most ezt az ünnepet vártam, a költészet napját. Vártam és készültem rá, hogy a versekről, a versolvasásról mesélhessek nektek.

Ma későn jöttem haza, hosszúra nyúlt iskolai programon vettem részt a szülőtársaimmal. Mire hazaértem, két pizsamás gyerek várt, azzal fogadtak, hogy meséljek nekik. A kicsi a János vitézt kérte. Rögtön kitört a testvérháború, mert mint megtudtam, neki addigra már olvasott az apja, kérése szerint a János vitézből, a tesójának meg még nem, ő is követelte tőlem a mesét. Kérdezem a kicsit: akkor miért kéred, hogy én is olvassak még? A válasz: mert annyira szép.

A béketárgyalások lezajlottak, a tűzszünetet sikerült megkötnünk, a gordiuszi csomót átvágtuk: én a nagynak olvastam, közben hallottam, ahogy a János vitéz is folytatódik a nappaliban. Ez volt az esténk, a reggelünk pedig úgy fog kezdődni, hogy elkészítem a reggelit, asztalra teszem, meggyújtok egy gyertyát, felébresztgetem a még alvókat, leülök közéjük egy teával, és amíg elmajszolják a reggelit, a Szeret engem a világ című gyerekversgyűjteményből fogok felolvasni nekik.

Advent kezdete óta így van ez. Akkor kapták meg Szabó T. Anna verseskötetét, az Adventi kalendáriumot, amit úgy olvastam fel nekik, hogy december elsején az első verset, másodikán az elsőt és a másodikat  is, és így tovább. Karácsonyra az erre fogékonyabb kicsi már a kötet elejét kívülről tudta, és aznap reggel 24 verset olvastam fel - még szerencse, hogy ez már a téli szünet idején történt. Az advent, a karácsony elmúlt, de a versek maradtak: elővettük gyerekkorunk klasszikusait, Gazdag Erzsi Meseboltját, Weöres Sándor Bóbitáját, és a következő könyvtárlátogatáskor gyerekeknek való verseskötetet is hoztunk haza: a Friss tintát, Szabó Lőrincet, Tandori Dezsőt. Az elsős kisfiam első olyan könyve, amit önállóan kiolvasott, szintén Szabó T. Anna műve volt, a Tükörcicák. Nagyon szeretem ezt a reggeli hangulatot, úgy sakkozok az idővel, hogy mindenképp beleférjen, jóval előttük kelek, hogy ez a kis rítus, ha röviden is, de meglegyen.

Nekem magamnak tavaly ilyentájt, épp a költészet napja kapcsán jutott eszembe, hogy mennyire hiányzik a versolvasás, és mennyi szépet ad. Ha máskor nem is, de ilyenkor mindig előkerül egy-egy kötet, van itthon Radnóti, Pilinszky, Fodor Ákos, Tóth Árpád, és évek óta részt veszek a Posztolj verset! eseményben. Egy évvel ezelőtt iskolai rendezvény is volt ez alkalomból, a tanítás elején összegyűltünk az egyik tanteremben, sok gyerek, néhány tanár és szülő, és aki akart, felolvashatott vagy akár fejből is elmondhatott egy verset a többieknek. Itthon aztán úgy döntöttem, rendszeresítem a versolvasást az életemben, rájöttem, hogy nem foszthatom meg magamat ettől az élménytől: megnyugtat, elmélyít, elgondolkodtat, valahogy közelebb hoz a valósághoz. Az éjjeliszekrényemre tettem a Radnóti összest, és minden este elolvastam egy-két verset belőle. Azóta magamnak is minden hónapban hozok a könyvtárból egy addig ismeretlen versgyűjteményt, most épp a Libri irodalmi díj döntősei közül Takács Zsuzsa: A Vak Remény című vaskos könyve van soron.

A tavalyi Aegon Művészeti Díj kapcsán készült videóbeszélgetés keltette fel az érdeklődésemet Kántor Péter és a Valahol itt című kötet iránt, ami az aktuális kedvencem lett, és még a kamasz fiam is elolvasta és nagyon tetszett neki! Szerintem ez nagy szó - a felnőttek közül is kevesen olvasnak verseket, a kamaszok még annyira se. Kántor Péter zseniális, jól érthető, átérezhető, aktuális és friss. Bátran javaslom a klasszikusok mellett a kortárs költőkkel való ismerkedést is, ízlelgessétek a verseket, forgassátok a gondolataitokban, jót tesz néhány olyan perc a zsúfolt napban, amikor költészettel ajándékozzuk meg magunkat.

Április a Nincs időm olvasni kihívásban is a költészet hónapja, a havi téma egy szabadon választott verseskötet. Én nagy fába vágtam a fejszémet Takács Zsuzsa életművével, de azt hiszem, nem baj, ha nem fejezek be ennyi verset egy hónap alatt, a lényeg a rendszeres versolvasás. A feladat még a kihívásban rendszeresen részt vevő, könyvolvasó csoporttagok számára is valódi kihívást jelent, a versek jóval kevesebb embert fognak meg, mint a regények - ebben valószínűleg az oktatásnak is hatása van. Remek ajánlásokkal találkozhattok viszont  a kihívás facebook csoportjában, sokan olvasnak például Varró Danit és más, könnyebben élvezhető költőket.

A magyar költészet ünnepére ide idézem a számomra egyik legkedvesebbet, fogadjátok szeretettel, és a facebook oldalamon osszátok meg kommentben a tieiteket! Örülnék neki.

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
 
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

Szombaton megnéztük a legkisebb, hétéves fiammal A királynő kutyája című új animációs filmet. Nem olvastam kritikákat előtte, a trailert megnéztük, cuki volt, nekem is tetszett, a gyereknek is tetszett, jó lesz, nézzük meg. Előre elárulom: a gyereknek maga a film is tetszett, figyelt, sokszor nevetett, jól szórakozott. Így aztán tulajdonképpen mindegy, hogy én mit gondolok, miatta néztük. Nézzétek meg ti is az előzetest:

Ebből annyi derül ki, hogy új corgi kerül a meglévők mellé a windsori kastélyba, a kis Rex, aki egy rakoncátlan kis kölyök, cuki és neveletlen, felforgatja a királyi udvar életét. Ennyire is számítottam. Innentől spoiler következik.

A történet első felnőtteknek szóló kiszólása, amikor Donald Trump érkezik látogatóba az angol királynőhöz, Melania és egy corgilány társaságában, és a királynő kérdésére: "És ez a kis szuka...?" - az elnök a feleségét kezdi bemutatni. Általában bírom a rajzfilmekben a felnőtteknek szánt poénokat, de ez itt nem volt túl ízléses. A gyerekeknek talán fel se tűnt, lépjünk is túl rajta. Rex ekkor már királyi főeb, és persze össze akarják hozni Trumpék nem túl szimpatikus corgilányával, aki elég erőszakos hölgy, Rex menekülőre is fogja. Ez a szál itt nagyjából véget is ér, viszont a corgicsapatból az álnok Charlie, aki elsőre Rex legjobb barátjának tűnik, konkrétan megpróbálja meggyilkolni őt - a pozíciójára vágyik. Így kerül Rex egy kutyamenhelyre, ahol barátokra lel, sőt a szerelem is rátalál... bár a Wanda névre hallgató kutyalányban először csak az ébreszt érdeklődést, hogy Rex a királyi főeb. Aztán valahogy minden magyarázat nélkül átvált valódi vonzalomba. Az alagsorban egy Harcosok klubjára emlékeztető bunyóklub üzemel, ahol persze Rex  bajba kerül, de szerencsére megússza, majd különféle kalandok után végül megszökik. A barátai először nem akarnak vele menni, mert mégiscsak kényelmesebb a menhelyen, de aztán Wanda elhozza őket, és innentől szól azért néhány valódi értékről is a film, főleg a barátságról, az egymás mellett kiállásról. Rex szeretne visszakerülni a palotába, aztán a főeb székébe, ahova komoly veszélyeken keresztül vezet az út, de a barátokkal minden lehetséges, és a végére még nemeslelkűvé is válik.

Olvastam olyan kritikát, ami szerint egyáltalán nincs mondanivalója a filmnek - szerintem azért a barátság fontos vonal, illetve maga a fő téma: a kutyák. A menhelyen mindenféle kutya él, kicsi és nagy, hangos, ugribugri és búskomor, de mindnek megvan a maga helye és jó tulajdonsága. Kutyaszerető gyerekekkel jó szórakozás lesz - én is csak az előzetesre haragszom, amiért az akciójelenetekből - Rex kiűzetése, bunyóklub, tűz a palotában - semmi nem került bele, pedig nagyon más képet mutatna, más alapján döntene a szülő, hogy megnézi-e a gyerekeivel.

Amin még elgondolkoztam, és nem találtam erre vonatkozó információt: az angol királyi családhoz kapcsolódó rengeteg protokolláris előírás vajon megengedi, hogy II. Erzsébetből és Fülöp hercegből animációs filmszereplőt csináljanak, a királynőt például hálóingben vagy zöld folyadékkal lespriccelt ruhában is ábrázolják? Érdekes lett volna megtudni, hogy ennek utánajártak-e a filmkészítők, engedélyeztettek-e bármit ezzel kapcsolatban? Trumppal kapcsolatban ez nem merült fel...

A cuki kutyás film helyett, amire számítottunk, kaptunk egy kicsit zavaros, elvarratlan szálakkal és meglepő jelenetekkel tűzdelt mozit, amit közepesnél jobbra semmiképp sem értékelnék - közepesre is inkább csak azért, mert felnőtt szemmel és kritikai érzékkel nézem. De ha nem vártok tőle többet, mint másfél óra eltöltését esős időben, akkor nézzétek meg.

Ennek a posztnak az ötlete szombaton jutott eszembe, amikor moziban voltunk a legkisebbel. Amikor a párommal ketten megyünk, akkor simán lemondunk az ehhez kapcsolódó étel-italfogyasztásról, sőt bevallom, volt már olyan is, hogy az otthoni készletből vittem magammal sós mogyorót egy kis dobozban és vizet saját palackban, így megvolt a feeling, de nem termeltünk plusz hulladékot. A gyerekekkel viszont úgy érzem, hozzátartozik a popcorn és az üdítő - persze, leszokhatnánk róla, talán le is fogunk, de egyelőre még ott tartok, hogy amilyen ritkán járunk moziba, lehetek engedékeny is. Így aztán a pohár és a pattogatott kukoricás tasak hulladék lesz. Rájöttem viszont, hogy vehetünk fém szívószálat, amit ilyenkor magunkkal vihetünk, így a mozi által kínáltat nem kell elvennünk, sőt akár azt is megkérdezhetnénk legközelebb, hogy hajlandók-e a saját kulacsunkba tölteni az üdítőt.

Később tovább gondoltam:: mit szoktunk csinálni családi szórakozásképpen, és mennyire tudjuk eközben tartani magunkat a hulladékmentesség elveihez, vagy hogyan lehetne jobban csinálni?

Vidéki és a  szórakozás terén eléggé visszafogott család vagyunk, azt hiszem. Szerencsére eleve sok lehetőséget ad a kertünk, a szomszéd gyerekek, a falusi játszótér, a focipálya, ráadásul a sűrű hétköznapok után szívesen is vagyunk itthon hétvégén. De mégis, mik a lehetőségek, amikor kimozdulunk?

• Ha túrázni, kirándulni megyünk - erről már írtam a hobbikkal kapcsolatos posztban, de érvényes minden családi kirándulásra: állatkert-látogatásra, városnézésre: saját ennivalót viszünk magunkkal, kulacsot, összehajtható, zsebre tehető szilikon poharat, szendvicset újraszalvétában, gyümölcsöt, kekszet dobozkában. Igyekszünk nem elcsábulni a csomagolt rágcsálnivalók és szívószálas dobozos üdítők kínálatától. A fővárosi állatkert már majdnem egy év megoldotta, hogy a büféi ne kínáljanak PET palackos üdítőket: üveges vagy fémdobozos italokat lehet kapni, és a fogyasztás helye mellett rögtön ott a szelektív konténer informáckörnyezetiós táblákkal. A fagyit tölcsérbe kérjük, az ehető "csomagolással" mindenki jól jár.
• Cukrászda, kávézó - nem kérünk szívószálat, és kerüljük a kávéhoz kapható egyadagos cukrot, előnyben részesítjük az olyan helyeket, ahol a cukor vagy édesítőszer kis tartókban áll az asztalon, és magunk kanalazhatjuk a kávénkba. Bár nem függ össze szorosan a hulladékmentességgel, de a két szemléletmód kéz a kézben jár: a környezetkímélet miatt igyekszünk olyan helyeket választani, ahol a sütemények, fagylaltok alapanyagait hazai, minél közelebbi termelőktől szerzik be. 

• Éttermi ebéd, vacsora - ugyanaz vonatkozik rá, mint a cukrászdára: ne kérj szívószálat, válaszd a helyit, és ha maradékod van, amit hazavinnél, kérd környezetkímélő csomagolásba. Elérhető már lebomló, bambusz vagy cukornád csomagolódoboz, de a ha hordasz magadnál egy összehajtott, kis helyet foglaló szendvicscsomagolót, az is megfelelhet egyes ételekhez. Ha csak a habfólia ételtároló választható, akkor jön a kérdés: mi a jobb, elhozni így is, vagy rábízni az étteremre, hogy kidobja az ételmaradékot? Ezt a döntést már rátok bízom, ahogy az adott helyzetben a legjobbnak látjátok. Lehetőleg minél ritkábban válasszátok a gyorséttermeket, de ha már beültök, a szívószálat ott is utasítsátok el - saját fém szívószál itt is megoldás lehet - és az igazán hétpróbások még fém kanálgépet is tartanak a táskában ilyen esetekre. Ha nagyon nagy hősök vagytok, a gyereknek se az agyoncsomagolt gyerekmenüt kéritek műanyag játékkal - bár már könyv is választható, és ez remek kezdeményezés, mégis azt gondolom, arra a sokadik apró könyvecskére sincs feltétlenül szükségetek a háztartásban.
• A moziról fentebb írtam, még annyit tennék hozzá, hogy a 3D szemüveget tegyétek el, és legközelebb ne felejtsétek magatokkal vinni - a csomagolás mellett még az árát is megspóroljátok. Az időnként, egyes filmek promóciójában kapható apró játékokat, kulcstartókat, poharakat nyugodtan utasítsátok vissza. Ha inkább otthon filmeznétek: pattogatni való kukoricát lehet kapni kimérve, és lábosban is elkészíthető! 
• Fürdők, strandok - kemény dió! Az egyik kihívás itt is az étkezés. Érdemes előre megérdeklődni, milyen jellegű lehetőség van a strand területén, és ha esetleg több is, akkor a pénztárcánk mit enged meg. Ha van beülős, étterem jellegű hely, ahol mosogatják a porcelántányért és a fém evőeszközt, akkor inkább azt válasszuk, mint az egyszerhasználatost. Ha büfé van, akkor választhatunk olyan ételt, amit papírtányéron adnak, így legalább műanyaghulladékunk nem keletkezik, és hát itt is igaz, hogy a hulladék szempontjából legjobban az otthonról hozott ennivalóval járunk. Úgyis menő a retro, érkezzünk nyugodtan hűtőtáskával a strandra, vigyük a kedvenc egészséges eledelünket és jeges limonádénkat. De ki vagyok én, hogy eltiltsam a gyereket a lángostól vagy a palacsintától - egyszer-kétszer az is belefér. Cserébe ne vegyük meg a felfújható delfint vagy a tizenkettedik strandlabdát, ezzel többet nyerünk.

Kép forrása: https://strand.hu/strand/napsugar-strand-464

• Ami pedig teljesen hulladékmentes kikapcsolódás: a játszótér, az erdei, vízparti séta, tanösvények, vonatozás vagy kisvasutazás, hajókirándulás, kutyasétáltatás és még sorolhatnám. A lényeg, hogy érezzétek jól magatokat együtt!

Olyan most a kert, mintha fellélegzett volna, valószínűleg így is van, és mivel a növények ezt elmondani nem tudják, hirtelen növekedési ütemmel és zöldüléssel fejezik ki. Hihetetlenül száraz márciusunk volt, nem is emlékszem olyanra az elmúlt évekből, hogy ilyen aszály lett volna, és locsoltuk volna a friss vetést kora tavasszal. Nem csoda, hogy nem emlékszem - húsz éve nem látott csapadékhiány sújtotta az országot. Mivel szép egészséges hosszú tél volt, minden várt a virágzással, aztán hirtelen, robbanásszerűen kezdtek virágozni a mandulafák, és most, április elején már az orgona is bimbózik. Hát hol van még az anyák napja, amire az orgona ágának készen kellene állnia? 

Csillagvirág, vadon nő a kertben

Minden klímaszorongásom és vízhiány miatti aggodalmam mellett azonban felhőtlenül gyönyörködöm a kertemben. A jelenlegi állapot: zöldül a zöldséges, szinte minden kikelt már: a mák, a salátafélék, a retek, a cékla. A borsó három különböző ágyásban három különböző fázisban van. A fűszernövények közül egyelőre a koriandert látom, az eperágyás körül vidáman nő a fokhagyma. Szépen hajtanak a régi és az új, ősszel ültetett bogyósok: piros és fekete ribizli, egres és josta. Alakulóban a kizárólag bogyósoknak szánt kertrészünk, mert a fentiek mellé öt tő szedret tettünk le a tavasszal, és épp most, az eső előtt sikerült kiültetnem két tő kivit, köztük pedig a földön három sor borsó mellett egy sor eper is virágzik. Idén a egy-egy sor virágot is vetettem a zöldségfélék közé, és fogok még ehető virágokat, borágót, sarkantyúkát is. A zöldséges egyik felét még február végén bevetettem talajjavító fehér mustárral, ez az ágyás hamarosan egységes zöldfelület lesz.

A virágos ágyásokban a hagymások örülnek az esőnek: jácint, tulipán, nárciszok virágoznak ki egyik napról a másikra. Van egy keleti, árnyékosabb ágyásom is, meglepetésre abban nyílnak a legnagyobb, legélénkebb színű jácintok, de később kezdték a többitől, lassabban, megfontoltabban nyitják ki a bimbóikat. Most éppen bármelyik nap várom a zöld burkon már átsejlő fehér és rózsaszín tulipánok feslését. Bújnak a kardvirágok és az íriszek, az évelők közül a violák és a bíbor kasvirág is kikelt már. A virágos cserjéim is túlélték az első telüket: jezsámen, nyári boglárka, gyöngyvessző és hibiszkusz fogják díszíteni a kertet, a cserjés boglárka, amit pedig inkább visszafogni kell a terjedésben, már hozza sárga virágait.

Készítettem egy fűszerspirált, az ötlet a permakultúrás könyvből: nagyjából másfél méter átmérőjű kört mértem ki, és több talicska földet hordtunk bele olyan magasra, amekkorára természetesen adódott a lejtéséből, egy kis vulkánszerű kúpot kaptunk így. Kövekből kiraktam rá egy spirálformát az aljától a tetejéig, és az általuk bezárt sávokba terveztem meg, hogy milyen fűszernövényeket ültetek bele: alulra a magasabbak, amik akár kisebb félcserjékké nőhetnek, mint a zsálya, a rozmaring vagy a menta. Felettük az alacsonyabbra növők: bazsalikom, majoranna, csombor, kapor, majd a legtetején lesznek a kis növésű, könnyen elérhető, ollóval vágható fűszerek: metélőhagyma és -petrezselyem, kakukkfű, turbolya. Lesz itt is néhány virág és salátaféle. Egyelőre üres a kis domb, várom, hogy csírázzanak a belevetett magok, többféle fűszer pedig a szobában kezdi az életét palántaként. A magvetéssel, palántaültetéssel kapcsolatban figyelembe vettem azt is, hogy melyik növény szereti a naposabb déli oldalt, melyik inkább az árnyékos, hűvösebb klímát. 

Ezt a hűvösebb klímát a fáink gyökérzeténél is szeretnénk előállítani, a cél az, hogy az erdeihez hasonló aljnövényzetet állítsunk elő nekik. Hamarosan somot, gyöngyvesszőt ültetünk ide, és telepítek zsályát, rozmaringot, levendulát és virágokat a fák alá is. Vár még ránk áprilisban emellett:

• a krumpli vetése, itt is új módszerrel próbálkozom, szalma közé kiszórva
• palánták kiültetése: uborka, borágó, bársonyvirág, saláták - az uborkának futtatóháló készítése
• egynyári virágok vetése
• további fűszerek vetése és palántázása
• pótló salátavetés
• cékla, fehérrépa egyelése
• ha a mustár kivirágzik, levágni és a vetés alá fektetni mulcsnak
• és a többi: komposztot és ágyásokat gondozni, fákkal foglalkozni

Bent az ablakban már szép zöld kiskertet alkotnak a palánták: paradicsom, paprika, uborka, fűszernövények itt is, padlizsán, borágó. Mára keltek ki a zöld és lila bazsalikomok, a salátákat már lehet kiültetni. És eközben bolondul virágzanak a fák, egyik szebb és illatosabb, mint a másik, és zsonganak a méhek. Ha annyi termés lesz, amennyit a virágzás mutat, gazdag és munkás nyarunk lesz cseresznyével, meggyel, őszibarackkal, almával, amennyi csak kell. A képek ezúttal nem illusztrációk!

Amikor a Holt költők társaságának a végén a diákok felállnak a padokra, és egymás után hangzik el, hogy O Captain! My Captain, az szerintem a filmtörténet egyik legfelemelőbb jelenete. A kapitány nyilvánvalóan egy vezéregyéniség, de a szó nekem olyan embert sugall, akinek nincs szüksége arra, hogy megkövetelje a tiszteletet, mert egyszerűen a jelleméből, a viselkedéséből következően ezt érezzük vele kapcsolatban. 

Szerencsés vagyok, mert nekem volt egy saját kapitányom. Nem is akármilyen: dunai hajóskapitány. Az első emlékem róla, hogy hazaér egy hosszú hajóútról egy forró nyári napon, és egy lufit hoz nekem Bulgáriából. Sokáig dolgozott, a nyugdíjkorhatáron túl is, hetekre elutazott. Gyerekként nem gondoltam bele, de nyilvánvalóan nem csak nekem hiányzott, sőt - a legnehezebb a nagymamámnak lehetett. És nem is akkor, amikorra már mi, unokák is vissza tudunk emlékezni, hanem sokkal régebben, két gyerekkel, munka mellett és egy kertes családi házzal. A nagymama igazi kemény nő volt a hatvanas években, aztán később igazi sütiillatú, kontyos nagymama lett belőle.

A nagypapa viszont egy háborús hős volt egy kis Duna-parti faluból, aki nagyon fiatalon járta meg a poklot, aztán hazatért, és megszerette a nagymamámat. Család mellett fejezte be az iskolákat. A házaspárként, fiatal családként megélt életükről nem sokat tudok, amit láttam, az az volt, hogy negyven, ötven év után is mennyire mélyen szerették egymást. Nyugodt, megelégedett életet láttam, kialakult szokásokat és derűt. 

A gyerekkori emlékeim? Visz a bicikli vázán, bedőlünk a kanyarba. Hajnalban kelünk és elvisz horgászni, puszta kézzel keres gilisztát a komposzthalomban. A legjobb, legendás: ázunk a meleg vízben a szép emlékű lepencei strand medencéjében, kilátással a Dunakanyarra, és számokat sorolok: dunai folyamkilométereket. Ő meg fejből tudja, melyik kilométernél milyen település, híd, miegymás van, és mesél róla, míg pirosra sül a bőrünk a nyári nap alatt. A másik legjobb: visz az "erdőre", fel a Pilisbe, csendben kell lenni, hátha látunk állatokat, követjük a turistajelzést, míg egyszer csak hopp, balra letér az útról, és felvisz oda, ahol csak ő tudja, hogy egy felhagyott kőbánya tetejéről egyenesen a teraszukra látni. "Nézzétek, ott főzi a  mama a levest, hopp, az orrára szállt egy légy" - mutatja, mi persze semmit nem látunk ebből, de lelkesen bólogatunk, aztán szedünk egy csokor kankalint a mamának, aki tényleg ebéddel vár.

Mama korán elhagyta őt és ezt a világot, nem sokkal az aranylakodalmuk után. Nagyon nagy a kontraszt: nem érte meg, hogy az unokái párt találjanak, egy dédunokáját sem látta. Papa hatot is. Az első gyerekem elég hirtelen és rendezetlen körülmények közé érkezett, a család egy kicsit sokkolódott. Papa annyit mondott: én szeretem a kisbabákat. Kevés mondatért voltam életemben annyira hálás.

Aznap ment el, amikor megtudtam, hogy érkezik a harmadik fiam, az ő hetedik dédunokája. Szerencsés vagyok, hogy volt ő nekem harmincegy évig. Ma lenne kilencvenkét éves Dédipapa, a hajóskapitány.

Péntek este van. Holnap reggel piac, megyünk megint terjeszteni a hulladékmentes vásárlás elveit. Persze be is vásárolunk - lista a fejben, menüterv excelben és evernote-ban, ők segítenek egyben tartani az agyamat. Lesz a héten szülinap, végig kell gondolnom, milyen torta kell, mit szeret az ünnepelt, amit azért a család többi tagja is megeszik, mit és hol kell beszerezni hozzá, aztán persze el is kell készíteni és az ünnepnapig elrejteni a kíváncsi szemek elől.

Mi is lesz a gyerekeknek a jövő héten? Egyikük beteg volt, utána kell kérdezni még egyszer, hogy megkaptuk-e az összes leckét, és el ne felejtsem elvinni a parafatáblára szúrt igazolást hétfőn, meg a torna felmentést. A másiknak nincs ragasztója a rajzdobozában, ki kell mosni a tornacuccát hétfőre, be kell fizetni az ebédet. A harmadiknak osztályozó vizsgát kell tennie az előrehozott érettségihez, amihez szükséges az aláírásom, és még egy biztosítás is kell jövő hétre az ausztriai tanulmányúthoz. A táskámban lapul néhány csekk, amivel el kell jutni a postára. A nagymamának időpontot kérni kontrollra, és ha megvan, szólni neki is róla, hogy tudja, mikor kell mennie, aztán egyeztetni, hogy ki viszi el. El ne felejtsem beindítani a mosógépet.

Fejben felrajzolom a térképet, hogy kinek mikor hol van jelenése, kit kell felhívni, a kicsinek kedden és pénteken zeneiskola - kotta, hangszer nála legyen - a középsőnek csütörtökön edzés, de még nem biztos, hogy mehet, pénteken neki is zene. Péntekenként szusszanunk egyet, amikor mindenki  minden órájával végzett, beülünk egy fagyira és olyankor szoktunk könyvtárba is menni. Aztán este azért végiggondolom, hogy mi hiányzik még a kertben: vetőmag, palánta, átfutom a listámat, már április van, mit vethetek még el. Ma gyorsan elültettem két tő kivit az eső előtt úgy, hogy előtte bedobtam két melegszendvicset a sütőbe, hogy mire bejövök a kertből, pont tudjak enni, és mire megettem, pont tudjak indulni a kisfiamért az iskolába és vihessem a zeneiskolába.

Szakmám szerint logisztikus vagyok - még szerencse. Amit felsoroltam, az ugyanis csak az a része a munkának, amikor megtervezem, összerakom fejben az elvégzendőket, de ezen a logisztikai rendszeren még végig is kell menni, meg is kell csinálni a dolgokat. Szokták ezt mentális tehernek hívni - annyi mindent tartunk fejben és listákon - a listák létét és lelőhelyeit meg megint csak a fejünkben - hogy már attól elfáradunk. És utána jön a fizikai része.

Láthatatlan munkának azt nevezik, amit csak akkor veszünk észre, ha nincs elvégezve. Ha halomban áll a mosogatnivaló, a fürdőszobában a szennyes, a nappaliban a tiszta ruha, ha üres a hűtő, az feltűnik. Ha mindez nagyjából rendben van - az a természetes állapot. De ide tartozik a betegek vagy idősek ápolása, maga a gyereknevelés, és a legkevésbé észrevehető az érzelmi munka, ami azt az igyekezetet takarja, amivel a családod boldogságát igyekszel biztosítani: konfliktusokat elsimítani, veszekedőket kibékíteni, örömöt okozni és mindenki elégedettségét elérni.

Nem akarok igazságtalan lenni, hiszen olyan kapcsolatban élek, ahol azt hiszem, egyikünk sem fél megfogni a munka végét, és valahol az is természetes, ha én vállalok többet a szervezési feladatokból főállású anyaként. Ráadásul a láthatatlan munka nem a nőkről szól, a férfiaknak is épp elég jut belőle: hol a pénzügyekkel kapcsolatos dolgok, hol a ház körüli szerelések, javítások, ezekhez szükséges bevásárlások, ezeket épp ugyanúgy rájuk nehezedő mentális teherként kell fejben tartaniuk a napi munka stressze mellett. Fontosnak tartok azonban két dolgot: a főállású anya (és a babával, pici gyerekekkel otthon lévő anya) főállását az anyaság jelenti, a gyerekekhez kapcsolódó feladatok. Nem a háztartás és nem az általános életszervezés, ezek közös feladatok. Nem mindegy a retorika sem: az a férfi, aki részt vállal ezekben, nem segít, hanem a saját háztartásában adódó feladatokat végzi, épp úgy, mint a nő. Ha a gyerekkel tölt időt a munkahelyi munkája után, azt apaságnak hívják, nem segítségnek. A másik: sok családban egyszerűen úgy felejtődik a munkamegosztás akkor is, amikor az anya újra munkába áll. Mármint fizetett, nem otthon végzett munkába. Figyeljetek oda erre, gondoljátok végig, beszéljétek át a feladatokat, mert ez a szituáció a melegágya a teljes szétforgácsolódásnak.

Három fiam van. Nagyon igyekszem úgy nevelni őket, hogy ők is pontosan tudják, hogy a tiszta ruha nem a szekrényben terem, az étel sem a tányéron, és képben legyenek azokkal a dolgokkal, amik az életük mindennapi szervezéséhez szükségesek, hogy ahogy nőnek, ők is egyre több felelősséget vállalhassanak a saját életükért.

A láthatatlan munka világnapja idén nem kapott túl nagy sajtóvisszhangot, én is csak ma írok róla, pedig április első keddjén volt. Pedig a célja: hogy a társadalom jobban odafigyeljen azokra az emberekre, akik a családban végzik a dolgukat, és elismerje pótolhatatlan munkájukat. 

Szóval, itt és most: minden elismerésem nektek.

Jó néhány kihívásba belecsaptam ennek a blognak az indulásakor - maga az írás is egy kihívás. Rátaláltam a 101 kihívás a következő 1001 napra projektre, amit a Day Zero Project honlapján lehet vezetni, és a kisebb, rövidebb listákat ebbe foglaltam bele.

A legkönnyebb a Nincs időm olvasni kihívásról mesélnem - erről már nem is nagyon kell, hiszen a könyves posztjaimból látható, hogy ezt hónapról hónapra követem, kifejezetten élvezem, szívesen olvasok a megadott témában és azon kívül, és szívesen írok is az olvasott könyveimről. Április a versek hónapja, erről mindenképpen fogok írni! 

A másik, ami ugyan valóban kihívást jelentett, de már be is fejeztem, az a Digitális detox volt - Catherine Price könyve alapján végigcsináltam a 30 napos, okostelefonról való leszokásban segítő feladatsort, és nagyon jók a tapasztalataim, itt írtam a kihívás befejezéséről. 

Március 1-jén kezdtem bele az 1000 óra a szabadban kihívásba. Ezt egy amerikai édesanya kezdte el, amikor szembesült azzal a megdöbbentően alacsony számmal, amennyi időt egy átlagos amerikai kisgyerek a szabadban tölt, és amennyi sokkal kevesebb a képernyő előtt töltött napi idejénél. Magyarországon már csak az iskolai, óvodai gyakorlat miatt sem olyan vészes a helyzet. Ahhoz, hogy egy év alatt 1000 órát odakint töltsünk, egy napra átlagosan 2,7 órának kellene jutnia. Ez inkább nekünk, munkahelyeken dolgozó és gyakran ülőmunkát folytató felnőtteknek kihívás igazából. Elkezdtem bullet journalban vezetni a napi odakint töltött órák számát, és tudatosan is igyekeztem jobban figyelni rá. Például volt egy alkalom még az óraátállítás előtt, amikor az egyik fiam edzése alatt a másikkal sétáltunk a közeli parkban, és ő fejlámpával rollerezett és csúszdázott. Micsoda kaland! Ha nincs a kihívás, valószínűleg olvasok neki vagy cukrászdába megyünk. Olyan is volt - ilyen azért korábban is előfordult már - hogy a hétközben alacsonyra sikerült óraszámot egy hétvégi egész napos kintléttel toldottuk meg, és ahogy közeleg a nyár, egyre könnyebb lesz teljesíteni a hétközbeni órákat is. Számokban: márciusban összesen 68 órát  és 46 percet töltöttem odakinn. Ha ezt egész évre vetítem, az csak 824 óra összesen, szóval bele kell húznom! 

Március 7-én írtam a 101-1001 kihívásról, ennek is majdnem letelt az első hónapja. A linkelt bejegyzésben írtam meg a 101 pontos listámat, bármikor számon kérhető. Van közte olyan pont, amit viszonylag röviden le lehet rendezni, és van olyan is, ami végig fog nyúlni a kihívás teljes majdnem három évén, ezekhez jegyzeteket készítek a haladásról a fent linkelt Day Zero Project oldalán. Lássuk, hol tartok most:

• Sikeresen befejezem a digitális detoxot és írok is róla - ez meg is van, az első, amit kipipálhatok
• Sikeresen megcsinálom az 1000 óra odakint egy év alatt kihívást. - folyamatban, a fenti beszámoló szerint
• Az 1001 nap alatt végig folytatom a Nincs időm olvasni kihívást. - ez is folyamatban
• Ismertté teszem a blogot. - elég kézzelfoghatatlan cél, de ennél sokkal frappánsabban nem tudtam megfogalmazni. Nyilván hosszabb távú célról van szó, de amit egy hónap alatt már elértem: napi egy poszt, 137 facebook követő, több Index2 megjelenés, a legolvasottabb írásomat 8255-en látták. Talán lesz belőle valami.
• Kialakítom a saját permakultúrás kertünk alapjait. - elkezdtem ezzel foglalkozni, egyelőre a permakultúra alapkönyvét olvasgatom, és amit kezdetnek át tudok venni belőle, azt a gyakorlatba is átültetem. Lesz erről is beszámoló!
• Megtanulok valamivel többet az autóm működéséről. - tudok már hűtővizet tölteni bele, és voltam vezetéstechnikai tréningen is. Nagy ugrás előre! 
• Megcsinálom a Pelso Kupát. - a kupa első két túrája teljesítve: a Téli Tihany 20 és a Lepke 40 kilométeres távja. 
• Évente legalább két koncertre megyünk. - ebben az évben az első megvolt, a Győri Filharmonikusok farsangi koncertjén voltunk, igaz, még a kihívás kezdete előtt. Sebaj, ha ezt még nem számítom bele, akkor legalább eggyel többre kell menjünk!
• Megválaszolom ezt a kérdéslistát: 50 Questions that Will Free Your Mind. - Elkezdtem, az első tíz kérdésnél tartok. Ha érdemesnek látom, blogposzt lesz ebből is.
• Részt veszek egy színtanácsadáson. - időpont intézve!!
• Elolvasok kéthavonta egy szakkönyvet valamilyen témában. - ez is végig fog nyúlni az egész kihíváson, tehát jegyzetelnem kell a könyveket. Az első Toby Hemenway: Gaia kertje című könyve a permakultúráról.
• Elolvasok 20 könyvet, amit a barátaim ajánlanak a kérésemre. - a lista és az ajánlók listája már összeállítva.
• Minden héten meghallgatok egy olyan zenét, amit még nem ismertem. - Ehhez a ponthoz a projekt oldalán egy albumot írtam egy számomra eddig ismeretlen előadótól. Valódi kihívás lesz 1001 napig minden héten figyelnem erre, de talán néhány hét után rendszeressé válik. Az eddigiek: 
  • Alice Merton: Mint 08.03. 2019
  • AK26: Getto Platina 11.03.2019
  • Billie Eilish: Nobody cares 19.03.2019
  • The Bellamy Brothers: Greatest Hits 26.03.2019
  • Putumayo: Cafe Cubano 02.04.2019
• Készítek házi készítésű arckrémet, kézkrémet és fogkrémet. - az arckrém kész! Tesztelés alatt, aztán blogposzt lesz.
• Luffatököt termesztek. - már cserépben, készülődik kicsírázni. Állítólag lassan csírázik, úgyhogy egyelőre a feladat türelmesen várni. Aztán jön a kiültetés, a nevelgetés, és az igazi kihívás: hogy hogyan lesz a termésből szivacs.
• Rendszeresen írok erről a kihívásról és a teljesítéséről. - ez az első alkalom, remélem, nem lesz nagyon unalmas a rendszeres beszámoló.

Egy hónap alatt a százegyből tizenhat pontba belekezdtem, egyet be is fejeztem. Szerintem ez mindenképpen haladás! Ti mit szeretnétek megvalósítani a közeljövőben? Csatlakozzatok a facebookon az 1000 óra a szabadban kihívás csoportjához és a Nincs időm olvasni kihíváshoz itt. 

Jó ideje keresem azokat a termékeket, amiket a szokásos műanyagflakonok nélkül is meg tudok vásárolni. A tisztítószerekkel kezdtem, itt viszonylag egyszerű a dolgunk: mosószódát, citromsavat, az ezerarcú szódabikarbónát papírcsomagolásban, nagyobb tételben is lehet kapni. A mosószert könnyedén leváltottam, öbítőszer helyett ecetet használok, bár sajnos az is műanyagpalackban van, de legalább mentes azoktól a káros anyagoktól, amik az öblítőszerekben megtalálhatók. 

A mosogatószerrel azonban meggyűlt a bajom. Hosszú ideig a legtöbb, amit tenni tudtam, annyi volt, hogy nagyobb kiszerelést vettem, aztán rátaláltam az öko mosogatószerekre és koncentrátumokra, illetve az újrahasznosított flakonban árusított termékekre. Nem voltam azonban teljesen elégedett, amit igazán szeretnék, az a saját flakonomba kimérve kapható szer lenne, de ez a közelünkben nem elérhető. 

Elkezdtem utánajárni az otthon elkészíthető alternatíváknak. Volt, ami bonyolultnak tűnt, volt, amiről úgy gondoltam, elérhetetlenek az alapanyagai. Végül találtam egy verziót, amihez csak mosószappan kell, mosószóda, ecet és víz, igény szerint illóolaj. Nem linkelem be a receptet, mert nekem nem igazán vált be. Egyrészt nagyon sűrű lett, szinte ki sem lehetett nyomni a flakonból, amikor kihűlt. Cserébe többször újra és újra felmelegítettem vízfürdőben, felhígítva, így sokkal több mosogatószert nyertem a megadott alapanyagokból. A fő problémám azonban az volt, hogy mosogatás után hagy egy enyhe zsíros érzetet a tányérokon. Logikus, hiszen az alapjául szolgáló mosószappan zsírokból készül, ennek ellensúlyozására szolgál a hozzávalók között az ecet, de mintha nem lenne elég. Elkezdtem úgy használni, hogy állóvízben mosogatok, és a másik mosogatómedencébe hideg ecetes vizet teszek, ezzel öblítek. Így nedvesen eltűnt az érzet és azt hittem, nyertem, de meglepetésemre és csalódásomra a száraz edényeken ugyanúgy megjelent. Nem volt nagyon vészes, olyasmi, mint amikor túl sok krémet kensz a kezedre, de nem szerettem meg. Azért az elkészített mennyiséget elhasználtam, de közben már kerestem a jobb megoldást.

Eközben került a kezembe Tóth Andi: Dobd ki a szemetest! című könyve, a zero waste magyarországi alapműve, amiben receptek is találhatók mindenféle saját készítésű tisztítószerhez és kozmetikumhoz. A mosogatószerhez ugyan kicsit speciálisabb hozzávalók is kellenek, de mivel már túl voltam egy mérsékeltebb sikerű próbálkozáson, most belefektettem annyival több energiát, hogy utánajárjak, hol lehet ezeket beszerezni. Végül nem volt semmivel sem bonyolultabb, mint bármelyik internetes vásárlás. Egyelőre kisebb kiszereléseket vettem, lássuk, működik-e. Maga a recept két olyan összetevőt tartalmaz, amihez utánajárás kellett: a decyl glucoside cukortenzid, kókuszolajból és cukorból készül, tehát teljesen natúr, viszont nagyon jól habzik. A xantángumi egy gélképző anyag, egy szénhidrát, amit baktériumok termelnek, élelmiszerekben is alkalmazzák.

A pontos receptet megtaláljátok a könyvben, ami már e-book formátumban is előrendelhető! Andi engedélyével azonban itt is közzéteszem, két verzióban is. Én a könyvben található receptet használtam:

• 150 ml víz
• 200 ml ecet
• 100 ml decyl glucoside
• 1 kávéskanál xantán
• 2 kávéskanál citromsav

A xantánt egy nagyobb tálba mérem, és fokozatosan, kézi habverővel keverve hozzáadom a vizet, majd csomómentesre keverem a decyl glucoside-dal. Végül hozzákeverem a többi hozzávalót is. Ha nem megfelelő az állaga, óvatosan lehet növelni a xantán mennyiségét.

Azóta Andi továbbfejlesztette a receptet, az e-könyvben már ez fog megjelenni:

• 150 ml víz
• 200 ml ecet VAGY 200 ml vízben oldott 10 g citromsav
• 100 ml decyl glucoside
• 4 g xantán

Nekem pontosan az első, a hagyományos könyvben található recept alapján készítve elég folyékony lett a mosogatószerem, sokkal inkább, mint a készen kaphatóak. Engem nem zavar, szeretem így is, és tényleg remekül habzik. Biztos, hogy legközelebb nagyobb mennyiségben fogom venni az alapanyagot, és átállok a használatára hosszú távon. Érleltem kicsit ezt a bejegyzést, hogy tudjak tapasztalatokat írni, és nagyon elégedett vagyok: csikorgósan tisztára, fényesre mosogat, egyáltalán nincs az a zsíros érzet, mint a korábban csalódást okozó készítménynél volt. Az evőeszközök fényesebbek, mint korábban a bolti mosogatószerrel. 

A sikeren felbuzdulva azóta már mást is készítettem, jelenleg tesztelési fázisban vannak, a fotón például a saját készítésű samponom is látszik előzetesként. Ezekről is fogok írni a következő hetekben. Ti készítettetek már valamilyen tisztítószert házilag? 

Egyszer láttam a jövőt. Egy lánycsapat képében, akik az uszodában, már edzés után a tükrök előtt törölgették, szárították egymás haját. Oldalról esett rájuk a téli, reggeli nap, és ez a súrolófény még jobban kihangsúlyozta, milyen üdék és hamvasak, halvány a bőrük, hosszú a hajuk, szépek és fiatalok. Teljesen elmélyednek abban, amit csinálnak, tárgyalják egymás frizuráját, tanácsokat adnak és segítenek: várj, majd itt hátul én megfésülöm, segítek megszárítani, ne maradjon vizes, tél van még. Nekem fiam van ennyi idős, és mosolyogva gondolok arra, ahogy a velem egykorú édesanyjuk reggel a lelkükre kötötte, hogy jól megszárítsd ám a hajad, nehogy nekem megfázz! És: sapka!

Gyönyörűek, és nemcsak mint látvány, hanem mint jelenség: gondtalanok, csevegnek, megértik egymást, beengedik egymást a másik intim szférájába. Olyan friss nőiesség járja át ezt a képet, hogy szinte belesajdul a szívem: valószínűleg fogalmuk sincs, mennyire jó nekik, milyen energia lengi körül őket. Emlékszem, hogy amikor láttam őket, rosszkedvem volt és szinte pofonvágott a köztünk lévő különbség: mennyivel idősebb vagyok náluk, a gyerekeim lehetnének, és szerintem soha nem éreztem azt, amit most rajtuk látok. Én is jártam uszodába, de sietve öltöztem egy sötét, hosszú folyosón lévő öltözőben, és ha lehetett, nem csevegtem, csak igyekeztem túlesni rajta. Nem élveztem ezeket a perceket. Most elnézem őket, amíg a saját hajamat kibontom - mintha én lennék, csak ők bátrabbak - és hiába van még hely a tükröknél, nem állok oda otrombán.

Tegnap reggel pedig láttam a saját jövőmet. Élénkzöld harisnyában, reppenő, térdig érő szoknyában, rövidre vágott ősz hajjal kanyarodott lendületesen az uszoda elé a biciklijével, odaköszönt valakinek, és ugyanolyan dinamikusan indult is befelé átöltözni és úszni egyet. Később, fürdőruhában-úszósapkában már csak találgatni tudtam, hogy melyikük is lehetett az, de elcsíptem egy beszélgetést arról, hogy ilyen gyönyörű napos reggeleken az embernek egyszerűen felvidul a szíve, és megtelik energiával. Pontosan ilyen akarok lenni. Színes harisnyában és szoknyában biciklizős, energiával megtelős, az életben örömet találós. 

Most itt vagyok középen, egy olyan múltat látva, amilyen nekem sose volt, de látva egy olyan jövőt, amilyenem még lehet. Azt is látom, hogy ahhoz, hogy olyan jövőm legyen, amilyet szeretnék, először meg kell találnom magam a jelenben,és ezt kell úgy alakítanom, hogy oda vezessen, ahová érni akarok. Ez még egy nagy kérdőjel bennem, hogy pontosan milyen ez a köztes állapot, és ki vagyok én benne. Ki a nő, aki én vagyok, aki nem valakinek a valakije - férj felesége, gyermekek anyja, szülők lánya - hanem önmaga. Össze kell raknom sokféle képből, meg kell ismernem és meg kell szeretnem. Mert várja valahol harminc évvel később egy hosszú ősz hajú, bicikliző idős nő, akit már most szeretek.